Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/3)

1960-12-28

' i i ! /- ,- 2 -líindozok .'.lap jár. az ősz túlyszövétségl politika kialakításit pártunk a követkcaőkbúii jeli'11c meg: /vázlatosan/ a« A kiszákiuányolásmont o s társadalom f o lepi tesőnek előf ölte ug leit mer teremtet tűk, a szocialista tíirsadalmat fel lelie t os fel --oil építeni. 3bbon'a- .történelmi időszakban legközvetlenebb szövetsé­ges a dolgozó parasztság. 3s a gerince es alapja a proletariátus diktatúrájának, kintien más szövetségi kapcsolat csak ezen kérész­től valósítható meg. b« A munkás-páraszt szövetséghez kapcsolódik az értelmiség. 1 kap­csolat a'szocializmus építősének előrehaladásával egyre inkább orősödik. Lehetséges és szükséges is, hogy népünk erőfeszítései­ből értelmiségünk még nagyobb odaadással vegye ki a részét. /'■—n c. Szükségszerűen vannak még hazánkban olyan rétegek, ezekhez taro­zik a városi kispolgárság is, melyekkel szemben nem lehet úgy fellépni, mint általában az osztályellonsággol. Lehetőség varh ar­ra, hogy jelentős részüket a szocializmus építésébe bevonjuk, do fel kell lépni a spekulációs ás jogtalan jövedelemszerzési tevé­kenységek ellen.■Nevelési eszközökkel segitsük'elő a szocialista termelési viszonyra való fokozatos áttérésüket. Szövotségpolitikai elvekből következik még, hogy államunkban a pártfunkciók kivételével bármely közfunkciót botölthotnek a szo­cialista rendszerhez hó pártonlcivüli dolgozók és mivel a proletár­­diktatúra megerősödött nagyobb lehetőség nyilt a volt kizsákmá­nyolok atnovelosorG• , . , . . , , * űz azonban nem jelenti az éberség es a szo­cialista rendszer védőimének az elhanyagolását. , Pártunk szövetségi politikájának irányelvei párttagságunk és né­pünk döntő többségének véleményévei találkozott. 3bbon a szövet­ségi politikában ölt testet nápfrontpolitikánk, melynek célja: a szocializmus ápitéso, a béke, a függetlenség védelme, a prolo­­tárinternacionalizmus crősitéso, a nemzetközi haladé erők támo­gatása. 3z a politika vezet cl q népi-nemzeti egység megvalósulá­sához. 3 célok megvalósulása pártunk Központi Bizottsága által irányí­tott kőtfrontos harcon keresztül jut érvényre. Az élet, a gyakor­lat vitathatatlanná tette’a politikai irányelvek helyességét, marxista-leninista voltát. A kerület párttagságának többsége az ellenforradalom óta eltelt időben hitet tett az irányelvek támogatása és megvalósítása mel­lett. 3zt igazolja a konszolidációért való harc, a pártoktatás­ban váló részvétele, és állásfoglalása, parasztságunk felé való támogató munkája, szövetkezés útjára való vezetése stb. Ugyanak­kor megállapítható - mind a pártszervezetekben, mind a pártonlci­vüli ok körében elhangzott viták alapján - hogy több helyen nem értik,'vagy nem helyesen értelmezik szövetségi politikánk ógyos elveit. Hibásan, .lyan következtető sokat vonnak le, hogy pártunk szövetségi politikájában liberális opportunista elemek is talál­hatók. / ° / • V ....... — ' ~~/l---------------------------------- j

Next

/
Oldalképek
Tartalom