Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.22.a/3)
1960-12-28
I 7. j , iv» — ^{“ ** Mikor a tsz szervezést elkezdtük megmondtuk, hogy nem osztály ellenséggel, hanem szövetségesakkéi állunk szemben, s az agitáció* is igy kell folytatnunk. Párttagságunk többsége - mint mindig - helyesen ős jól értelmezte pártunk politikáját, & most úgy nyilatkoznak helyes volt a pártnak ez a politikája, jó a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás. Lássák a tsz parasztok, hogy a munkásosztály oldalán a helyük, ós olyan életet tudnak-a .aguk számára biztosítani, ami Lyonban még nem volt részük. Nem foglalkoztunk eléggé a kisiparosokkal, nem folytattunk 0 kérdésben megfelelő agitáciős munkát, pedig nekünk nem mindegy, hogy hogyan van velük foglalkozva, hogyan értelmezik pártunk politikáját, azt helyesnek-e tartják. Aki az anyagot részletesen elolvasta az látja, hogy miért ilyen pártunk politikája,© hogyan kell a harcot tovább vinni annak érdekében, hogy ennek maradéktalanul ©logot tőgyünk. Deka elvtársnő: 1 viia alapján komoly segítséget kaptunk munkánkhoz. A tömegazorvozetok feladata, hogy a párt politikáját a sajátos módon oldutássák a tömegekhez. így egyik legfontosabb feladat az asszonyok felé végzendő politikai munka, s ® kérdésben gyökeres változást kell elérni. Az asszonyok problémáit csak hallásból ismerjük. A vallásos nézetek ellen ugyanígy kell fellépni, főleg a szülői munkaközösségen belül. Félre értik az értelmiség kérdését, melyet még a pártszervezetek sem vettek ésro. Ezért úgy határoztunk, hogy minél több értelmiségi feleséget vonunk be a nőmozgalomba. Javaslom, hogy a kommunista asszonyokat hívja össze a pártbizottság, tárgyalja meg velük a párt szövetségi politikáját, mely a nőmozgalom munkájához sok segítséget ad. Gaendor elvtársi A 'pIrT~sz'övots£gi politikájának kérdését állandóan napirenden tartjuk, sokat foglalkozunk vele. Felvettük a harcot a pedagógus ellenosság ©lián is, mely korábban élesen megmutatkozott a KISz bizottságon belül. Nagyon egyetértők azzal,'hogy e kérdést la kell vinni az alapszervezetek felé, mely téves nézőtök inkább gyakorlati toron mutatkoznak meg abban, hogy a kulák ellenség, mely tsz ellenes szemléletbe megy át. A pedagógus ©Honosság viszont abban mutatkozik meg, hogy egy-két szülő úgy veti fel & kérdést, azért nem kap az én gyermekem jé osztályzatot, mórt az proli. Bár 9 kérdést a KISz bizottság még nem tűzte napirendre, mégis tudomásunk van arról, hogy a kulák gyerekeket nem veszik fel a KISz alapszorvezetek'tagnak - melyet egyébként a szervezeti szabályzat is rögzít. Javaslom a pártbizottság fölé, hogy a jövőben tartsunk újra közös párt- és KISz taggyűléseket, hogy a KISz fiatalokkal is megismertessük pártunk szövetségi politikáját. Kőhalmi elvtárs: Az anyagot január hónapban taggyűlés elé fogjuk arai vinni, me- - lyot ki fogunk bővíteni az itt elhangzott jé javaslatok alapján, fény, hogy vannak még hibás, elvtelen nézetek, mely megmutatkozik a kulákok tsz-be való felvételénél, vagy olyan hangot ütnek meg egyesek "n© bántsuk egymást” stb. minek az osztályharc. E szövetségi politika, egyben hatalom kérdése, melyei erősödik a proletárdiktatúra, s ezen keresztül lőhet a parasztság kérdését tisztázni, mely végső soron 9 szövetség erősödése rv] ' *• ■"... ............................-I