Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.22.a/1)

1980-02-16

í j 1 I Í - 40 -Pőth látván elvtáro a Központi Bizottság klküldüttAe dvözlöm a XVII. kerület Pártórtekezletének küldötteit, és egyben szeretném átadni a Központi Bizottság üdvözletét. / Szeretném, személyes vallomással kezdeni felszólalásom, 1959-1962-ig én is a kerületi PB dolgozója voltam, és egy kicsit beleképzelem magam most az önök helyébe, azt látom hogy afck*or is és most is a kerület lakéit az öntudatosság, a szeretet bizalom a tenniakarás mutatkozik* A felszólalá­sokból most is egyöntetűen azt kell megállapítani, hogy a kerület kommunistái, küldöttei milyen felelősséggel élnek, a párt budapesti értekezleten, majd a XII-kongresszuson hozott határozat következetes megvalósítása* Ez egy jó do­log* 1949-ben és neharagudjanak az elvtársak hogy ezt fel­hozom, mert az e3mult napokban én vitatkoztam, hogy egyál­talán van e nosztalgia. Régi pártmunkások összejöttünk és londták a pártmunkások, hogy emlékeznek vidéki elvtároalc, _ és mondták, hogy milyen nosztalgiájuk van* En azt találtam mondani, hogy én nem érzek semmiféle nosztalgiát, akkor pár­­\-,pp3l ezelőtt* De most, hogy idő látogattam, be kell valla­nom, vennem is nosztalgia van, Egyrészt a XVII.kerület iránt és az iránt, hogy a fiatal évein tekintélyes részét itt töltöttem a kerületben. 32 éves voltam.Az akkori viszonyokat elém vetítve, azt tudom mondani, hogy akkor elég szétszórt volt ez a település, szaklatott volt az élet, és most hála a kerületi Pártbizottság irányító munkájának, a pártszerve­zetekben dolgozó kommunisták, a kommunisták munkastílusának és munkamódazorének, azt kell megállapítani, hogy minden elismerést megérdemel a kerületi Pártbizottság, Végrehajtó­­bizottság, pártolapszervezetek, a pártonkivüll aktívák, a tömegszervezetek dolgozó aktívák, akik az elmúlt 5 esztendő alatt nagyon eredményesen dolgoztak és most felemelt fejjel állhatnak a párt ozine előtt, s mondhatják, mint ahogy a je­lentésben benne van, hogy a kijelölt feladatokat eredménye­sen végrehajtották. Bem szoktunk személyekről szólni, de most az egyszer raegbocsajtják nekem, hogy én egyetlen egy ^ személyről szóllanak, bár nagyon sok személyt felsorolhat­nák ez pedig a kerületi Pártbizottság első titkára Égető Lajos elvtárs* Égető elvtársnak a nyug .odt, magabiztos, lenini munkastílusa, politikai szakmai hozzáértene, azt gon­dolom, hogy nagyon sokat segített a Pártbizottság munkastí­lusában, nagyon sokba hozzájárult személyisége ahhoz,hogy a Pártbizottság vezetési színvonala* A felsőbb pártszerve­zetnek az az egyöntetű véleménye, hogy a kádermunkában nagyon komoly előrehaladást értek el, és ami0±alán a leg­fontosabb, hogy a vezető erő, a pártbizottság úgy tudták kialakítani a Pártbizottságon dolgozó politikai és munka­társakat, hogy azok politikailag es szakmailag is értik a feladatot* Remélem, hogy es az elismerés a Pártbizott­ságot, a Végrehajtó Bizottságot, az alapozervezeteket és a tömegszervezetekot arra fogják buzdítani, ösoztönözni, hogy az elkövetkezendő időben még eredményesebben fognak dolgozni. y I .

Next

/
Oldalképek
Tartalom