Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1980-02-16
» $ * *- 16 -Másik probléma , az át jelentkezők között olyanok is vonna; , } akik 1-2 hőnap után a körzethez adják be a kilépési kérő? ".kot* [ olyan indokkal, hogy magas a párttagsági dij amit fizetne; . Sokat javult az együttműködési kapcsolat* Tapasztalatból Mondhatom, ahol a körzeti és az iskolai pártszervezetek együttműködtek, az eredmények biztatóak; pl*; o szocialista ünnepok alkalmával* Nőnapkor vagy az idősebbekről való megemlékezd - kor az úttörőkkel közösen veszünk részt, a szovjet sirok :eg~ koszorúzásánál, és ott az iskolák gyerekek verse mondta'-, elénekelték a szovjet himnuszt és az internacionálét* A gyerekeknek az emlék marad* Tiszteletből teszik a megemlékezősüket* Azt hiszem sokan látjuk a résztvevők mosolygó elismerését, a likőr megjelennek a kis Óvodások egy-egy virágszálat elhelyeztek* Vagy a mai köszöntő, amit nem felejtünk el* , Sok mindent ellohetnekmondani a lakóterületi politikai un’ -áréi, a lakosság részéről érarevetelezett küldönbözo ügyek intéz bérc* ^ A tanácstagi beszámolókon felvetett problémák jegyzőkönyvezve lesznek, majd az illetékes tanácsi osztály értesíti a lakost, valamint a tanácstagot is, hogy a felvetett ügy ilyen és ilyen elintézést fog nyerni* Mégis nagyok sok probléma merült fel* A beszámolóval egyetértek, magam részéről elfogadom* l^ptk. Dr*Simon János /Szakorvosi Rendelőintézet/ Mint az agí lés és propaganda munkabizottság az elmúlt pártértekezlet éta volt vezetője, röviden a bizottság munkájával és az ideológiai terület három részével, az agitacióo, vele szoros összefüggésben a propaganda munka és a közművelődés né, hány kérdésével szeretnék foglalkozni. Egyetértek a kerületi Pártbizottság beszámolójával a XI* kongresszus éta végzett munkáról részleteiben agósözében is, valamint a kongresszusi irányelvekkel kapcsolatos javaslattal* Elfogadom ős elfogadásra javasolom a tisztelt pártőrtekesJ&ot^ nek* A XI* kongresszus éta eltelt időszakban a kerületi pártbizottság mellett működő agitáciés és propaganda munkabizottság véleményem szerint feladatát ellátta* Mindhárom területei: munka terv alapján számos előterjesztést készített* A munkabizottság tagjai előtérjeszéésükot, javaslataikat a helyszíni tapasztalatok felmérése, az üléseken történő részletes megvitatás, ; elemzés után készítették* Rendszeres helyszíni segitőmunkája, ellenőrző tevékenysége hozzájárult, hogy pártolapszervoz tóin : agitáciés és propaganda munkájának és politikai nevelő tevékenységének hatékonysága megnövekedett* Munkánk során a :árttagság széleskörű véleményére* E tapasztalatok felhasználása alapján tovább javult az agitáciés és propaganda munka* Javult az agitáció és propaganda kapcsolat s gyakorlattal* Alapszervezeteink tovább bővítették, gazdagították agitáciés módszereiket* A propaganda munka egyik legidőszerűbb kérdéseként szerepelt a gazdasági épitőmunka feladatainak támogatása* A gazdaná:i /!? i 1 ✓