Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1980-02-16
- 47 -forrottságát;- a pártszervezeteknek megfelelő színvonalú eloképzos káderutánpótlást kell biztosítani; szükséges továbbfejleszteni a meglévő bázisokat, h XVII. kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság munkájára fejlődés a jellemző. Tevékenységüket a pártbizottsággal egyeztetett és a tanács által jóváhagyott munkaterv alapján végezték. Téma- és célvizsgálataik a lakosság érdekét szolgálták/kiterjedtek a fogyasztók, illetve a vásárlók érdekvédelmére, a kisiparosok szolgáltató tevékenységére, a kulturális igények kielégitésének feltételeire, a lakásügyek intézésére, a kerületi , beruházások irányításának színvonalára, stb. A tervezett vizsgálataikat minden esetben realizálták. Az ellenőrzések által megállapított hiányosságokat az illetékesek igyekeznek kijavítani, ismétlődő hibák esetén szigorúbb eljárások kezdeményezésére is sor került. A közérdekű bejelentések döntő hányada az áruellátássá!, a vendéglátással, a szolgáltatásokkal, valamint a munkafegye lem megsértésével kapcsolatosak. A bejelentések 2jo része megalapozott volt. Örvendetes, hogy csökkent a név telente jelein tok száma. A NEE-hez érkezett panaszok 60 %-a a kerületi Tanács VB. szakigazgatási szerveinek tevékenysegever kapcsolatos. A Népi Ellenőrzési Bizottság 1179-ben tájékoztatta a pártvégrehajtók!zottsacot munkájáról, A népi ellenőrök 16,8%-a párttag. Alapvető feladatként a munka színvonalának további emelése.t tűztük ki. Ennek érdekében pár talapszervezeteinknek <3 népi ellenőrök bázisát erősíteni kell jól kepzeut, műszaki, gazdasági, párttag szakemberek bevonásával -j t rí * *- .. ... .. /