Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1975-02-08
|| I i. A KERÜLETI PÁRTBIZOTTSÁG IRÁNYÍTÓ MUNKÁJA l./A KERÜLETI PÁRTBIZOTTSÁG POLITIKAI IRÁNYÍTÓ TEVÉKENYSÉGÉNEK t * FŐBB MEGHATÁROZÓI Az 1970. október 10-i pártértekezleten választott Pártbizottság a XVII. kerület átfogó politikai irányitó testületévé fejlődött. Tevékenységét magas fokú felelősséggel, öntevékenyen és önállóan végezte. Különösen a Központi Bizottság 1972 novemberi állásfoglalásának hatásaként munkája sokoldalúbb, egységesebb, kollektivabb, tervszerűbb és következetesebb lett. A párt politikai fővonalát, a felsőbb pártszervek határozatait egyértelműen és fenntartás nélkül képviselte, s helyi irányitó munkájában egyre hatékonyabban érvényesítette. A kerületi Pártbizottság irányítása alá tartozó pártszervezetekben és a kerületi állami, társadalmi szervek, az üzemek, szövetkezetek, hivatalok és intézmények vezetésében dolgozó kommunisták tapasztalták, hogy a kerületben erősödött az egységes politikai vonalvezetés és kommunista munkastílus. A Központi Bizottság és szervei, valamint a Budapesti Pártbizottság határozatait a kerületi pártbizottság, valamint a Végrehajtó-bizottság rendszeresen figyelembe vette, feldolgozta és saját határozatait, állásfoglalásait a kerület sajátos helyzetének, körülményeinek figyelembevételével alakitotta ki. Munkánkat alapvetően meghatározó tényezőként vettük figyelembe, hogy kerületünk minden lényeges területen a dinamikus fejlődés időszakát éli. Ez az ellentmondásokban, problémákban és a gondokban éppen úgy jelentkezett, mint a folyamatos fejlődést, a számottevő eredményeket érzékelő, sikerélményekben is gazdag közfelfogásban. ( Kerületünket jelenleg az jellemzi, hogy a legkisebb ipari bázissal r^delkező^ főleg munkáslakta kerület. A negyedik ötéves tervben 1971 óta elért jelentős fej-L ! I i 23