Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.22.a/1)

1970-10-10

! | » ... * — 68 “ tése nélkül a KxSZ-nek és minden kerületi szervnek, szerve­zetnek, vállalatnak, Tsz-nek erőteljesen kell segiteniök a lakóterületi fiatalok foglalkoztatását, művelődését, szó­rakozását, nevelését, - illetve az elmaradottság felszámolá­sát e téren. v A kerületi Munkásőr zászlóalj a beszámolás időszakában politikai, szervezeti, kiképzési vonatkozásban erősödött. A kerületi Párt­­bizottság konkrét irányításával és segítségével tovább szilárdult i erkölcsi, politikai egysége, szervezettsége, fegyelnie. Eredményes munkakapcsolat alakult ki a zászlóalj vezetése és a munkahelyi pártszervezetek, a gazdasági vezetők között. Tovább ja­vult a vezetés személyi és tárgyi feltétele. Emelkedett a kiképzés szervezettsége, színvonala. A feladatok végrehajtásában a parancs­noki és személyi állomány mindjobban eleget tesz a magasabb igények eredmény e a raegoIdásán ak. A vezetésben időközben végrehajtott személycsere a parancsnok posztján uj helyzetet teremtett. Az eddig tett intézkedések ered­ményeként az adott területek e a legrátermettebb elvtársak kerül­tek parancsnoki beosztásba. » ! / A IX. Kongresszus határozata végrehajtásaképpen a Politikai Bizott­ság 19ö7. május 9-i határozata nyomán kerületünkben is magasra emel­kedett a káder- és állami személyzeti munka jelentősége. Az egész párttagság, az állami, gazdasági vezetők megismerték a párt állás­­° pontját a káderpolitikai elvekben, s ez egyrészt: elősegítette egységes értelmezésüket, másrészt: ráirányította a pártszervezetek figyelmét a céltudatosabb, tervszerűbb, kollektivebb kádermunkára. Ezáltal erősítette e fontos és korábban sokat vitatott kérdésben a pártegységet a kerületben is. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a különböző területeken dol­gozó párt-, állami- és tömegszervezeti vezetők egyetértenek a párt káderpolitikájával, azonban a gyakorlatban az erősen pozitív fej­lődést egyes pártszervezeti, állami, vagy gazdasági vezetők olyan szemlélete, vagy döntése kiséri, amely nem szolgálja a helyes el­veket . / zv ______________________ * - ■ ^ .

Next

/
Oldalképek
Tartalom