Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1966-10-14
! 1 t * — Q —* A VIII, Kongresszus óta eltelt időben üzemi pártszervezetünk gazdaságirányi tó munkáját döntően Partunk 1964* december lo-i határozata szabta meg. Ezt figye.lembevéve fejlődött kádereink munkája, hozzáértése, Pártszervezetünk irányitó munkája az eltelt időbon eredményesen fejlődött, kádereink hozzáértőbben, szakszorlibbn, hatékonyabban dolgoznak. Ezt az is mutatja, hogy 1/6|>-ben vállalatunk rainuen vonatkozásban túlteljesítette éves termelési gazdasági és export tervét, s várhatóan 1966, évi tervéti is teljesiti. Pártszervezetünk gazdaságszervező munkájának lényeges eleme, hogy a dolgozók, a kommunisták véleményének ismeretében aktívan vegyenek részt a gazdasági feladatok és tervek kialakításában. Pártszervezetünk o funkcióját jelenleg csak kismértékben és jórészt csak formálisan tudja betölteni, és ez nem pártsze vezetünk, a kommunisták passzivitásának, hanem inkább annak tulajdonítható, hogy a jolonlogi tervezési és irányítási rendszer a vállalati önállóság alacsonyabb szintje erősen korlátozza a lehetőségeket. Ezen lehetőségeken belül pártvezetőségünk az elmúlt évek során következetesen szakított a gazdasági szervező munka olyan felfogásával és gyakorlatával, amely a tervszámok mechanikus teljesítését kérte számon. Segítette gazdaságszervező tevékenységünket egyebek között az is, hogy rendszeressé vált a felsőbb szerve .kel kapcsolatunk. Az ös inézkedósi terve bon helyesen meghatározott politikai és gazdasági feladatok teljositóse elősegítette , illetve lehetővé tette az iy63-ös év eredményes tervteljesitósót. Ugyanakkor megteremtette az 1966-os intézkedési terv újabb feladatait, amelyet célul tűzött ki a vállalat gazdasági és társadalmi szervei elé, Pártmogbizatások adásával kapcsolatban úgy vélj k, hoty az ilyen jellegű ellenőrző munka, a gaz asági folyamatok, rendszeres vizsgálaton alapul. Az eszmei, politikai, nevelő munkával kapcsolatban az ideológiai irányelvek bői adódó feladatokat a Pártbizottság is megtárgyalta, meghatározta a feladatokat, E munka fontosságát úgy érzem si.cralt napirenden tary tani. Ideológiai irányelvekből adódó feladatokat me= tárgyaltuk, ezzel foglalkoztunk taggyűlésen , különböző oktatási foimákon, szabad pártnapon, egyéni cs csoportos besélgetéseken, Célul tüztik ki pártoktatási munkánk javítását. Ezt úgy érezzük, hogy az elmúlt oktatási évben siker lt megvalósítani. Ebben az évben est a munkát tovább kell javítanunk. Befejeztük az oktatási év szervezését, ez évben párttagságunk 73 %-a. jár pártoktatásra, állami oktatásra 22.3 '/»» nem jár 4,7 %, Meg kell monani özeknek indokait el kellett fogadni, mert idős emberekről van, szó, akiknek egészsÉgi állapota nem engedi meg a pártoktatáson való részvételt. Feladatunk a propagandisták felkészítése, a KISZ, oktatás megszervezése, beindítása, a szakszervezet ilyenirányú munkájának javítása. Feladatul tűztük ki továbbá tájékoztató munkánk javítását, mert párttagságunk és dolgozóink igénylik a tájékoztatást, A kerületi Pártbizottság munkáját illetően meg kell mondani, hogy kerületünk jellegét figyelembevéve úgy érezzük rólunk sem feledkeztek meg. Úgy érezzük sulyukndkraegfáL élőén foglalkoztak a problémákkal. Ismerik nehézségeinket, úgy érezzük ezekhez az eltelt időben megfelelő segítséget nyújtottak. 0