Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1962-10-07
i JT*— ' '‘“l * - 41 -De kérjük, hogy a közoktatási reformtörvény végrehajtásában kezdeményezésükkel, pártszervezeteink irányité munkája mellett a pedagógiai és eszmei egységük az iskolaélet demokratizmusának növelése a tanár- és a diák uj viszonyának megteremtésében fokozzák tovább. Kerületi tanácsunk munkájáról szóival elmobdhatjuk, hogy erősödik tömegszervezeti jellege. Ez megmutatkozik atavaszi tanácstagi beszámolók tapasztalataiban, áruikén 6987 dolgozó vett részt. Ugyancsak ezt mutatja a Tanács kezdeményezésére inditott társadalmi mainkában való részvétel is. Kerületünkben a lakosság 1959 óta egyre nagyobb tömegben vett részt a társadalmi munkákban. Amigzi^^tsetbaja; IjcioHzfayaaddxgxigSl^ílasiixltóSaxfáxvEttzráaztz Amig 196o-ban 4-3 esetben llo.ooo Fi, addig 1961-ben 1,680.000 Fi társadalmi munkaértéket teljesítettek. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani, hogy önzetlen munkájukkal hozzájárultak kerületünk fejlesztéséhez, szépítéséhez. Kérjük a Tanácsot, nagyobb gondot fordítson a társadalmi munkák irányítására, s használja fel annak tudatformáló szerepét. Őszintén kell/ törekedni k&l arra, hogy a lakósság minnél nagyobb számban vegyen részt a közügyek intézésében, elmélyültebben és rendszeresebben foglalkozzunk a társadalmi bizottságok, szakbizottságok, ’ tanácstagok kóizbii közös akcióinak felkarolásával. Szükségesnek tartjuk az elkövetkezendő időben a tanács választott testületéiben, a képviseleti elvet jobban biztosítani. Nem tartjuk kielégítőnek hogy jelenleg csak 3 tsz-tag van a tanácsban. Jelentősen növelni kell az állami vezetés szivnoanlát, érvényt kell szerezni annak a helyes elvnek, hogy a párt vezető szerepe a tanács munkáj ában mindinkábbérvónyesülhessen. A beszámolási időszakban lényegesen javult kerületünk közbiztonsága. Bűnüldöző szerveink eredményesen vették fel a küzdelmet a törvénysértőkkel szemben. Kerületi rendőrségünk munkájának egészében komoly fejlődés tapasztalható az elmúlt 1 év alatt, a szakmai hozzáértés, politikai felkészültsége, kerületlakósaival való kapcsolata, - amelyben nagy szerepe van a KICB-eknek, és a 14o önkéntes rendőr elvtársnak. Elmondhatjuk, hogy a vezetés részéről törvénysértés, vagy ennek eltussolásának mégcsak árnyéka sem jelentkezik. Azonban türel. 10 . .„v ő v._ ' á n ut'i el.ri '-él” álf őirány tagjainak politikai és szakmai felkészültségét. 33 fór———----; ... ............ f - ------------ - - ■-----------------------------------------------------------------—-