Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.22.a/1)
1962-10-07
I I- 16 -Meg kell mondani, hogy párttagjaink részéről ezek a téves nézetek nem rosszindulatnak, ás elsősorban a párt féltéséből, az elért eredmények féltéséből adódnak. Azt is meg kell mondanunk, hogy ezek a nézetek nagyon károsaié. Akadályozzák a központi akarat megvalósulását, akarva, akaratlanul gátolják a helyes pártpolitika végrehaj tását. Ezekkel a nézetekkel nap- mint nap vitáztunk, érveltünk és nagymértékben sikerült bizonyítani ezek tarthatatlanságát. Ma már1 egyre többen megértik azt, hogy a párt vezető szerepe nem szűkíthető le a funkciók elosztáséra, és az a törekvés, hogy a munkásosztály a szövetségesek táborát szélesítse, nem jelent osztályharcról való lemondást. Nem jelenti a marxizmus-leninizmus elveinek feladását, hanem éppen ellenkezőleg az adott konkrét időszakra való konkrét alkalmazását jelenti. Csökkent a bizalmatlanság az értelmiségiekkel szemben. Egyre többen látják, hogy a munkásosztály szövetsége az értelmiség felé nem elvtelen udvarlást jelent, s hogy az értelmiség soraiban fellelhető téves nézetek ellen továbbra is harcolunk. Ezeknek az elveknek a tisztázása hozzájárult ahhoz, hogy nőtt a kapcsolatunk a kerület értelmiségi rétegeivel, különösen a műszaki értelmiséggel és a pedagógusokkal. A mezőgazdaság kérdéseinek tárgyalásakor gyakran találkoztunk oal- és jobboldali nézetekkel. Különösen az átszervezés időszakában, amikor nagyon kemény, következetes, elvi es gyakorlati harcot kellett vivni a párt politikájának megvalósításáért. Ezek a nézetek baloldalról hangozttatták, nem kell kukoricázni a parasztokkal, le kell gatyásitani őket, és akkor majd belépnek a tsz—be. Jobboldalról: már megint szervezni akarunk, nem tanultunk a regi hibákból, nincs még itt a mg. szocialista átszervezésének ideje, nem értek még meg gazdasági és politikai feltételeink. Mindkét oldalról jelentkező karos nézetekkel, szemléletekkel a harcot sikeresen vivtuk meg, ennek bizonyitéka a kerületi mezőgazdaság szocialista átszervezése. Az átszervezés utáni időszakban is eleg gyakran találkoztunk bal— és jobboldali nézetekkel pl: meg kellene szüntetni a termelőszövetkezeti tagok háztáji földjét, mert ezzel lehetőséget adunk a kisáru tért melésre, s elvonjuk vele a tsz-tagot a közös, a tsz-ben végzendő : -h _________________________