Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.21.a/10)
1985-08-29
i|-------- - ' 'O:—J tőkhöz kerülnek. A lap 1985 évre tervezett előállítási költsége 1,6 millió forint. Ebből nyomdai költség 840 ezer forint.> ( 1. Terjesztés és hatékonyság Az újságterjesztést társadalmi munkában végzik. Két gyárban a párt, két gyárban a szakszervezet szervezésében. A lap megjelenési száma 6140. Ez látszatra elég szép, hisz a vállalati összlétszám 10 500 alatt van. Azonban ez csak látszat, mert ebben a példányszámban benne vannak a nyugdíjasoknak és a gyesen lévőknek a vállalat által előfizetett példányszámai is. /Budapesten 1550 nyugdíjasnak és 155 anyának küldenek újságot./ Beszámítva azt, hogy Budapesten és vidéken sok családtag dolgozik együtt a vállalatnál, még akkor is kevés az előfizetők száma. Míg 1978-ban arról számoltunk be, hogy a budapesti gyár minden második dolgozója előfizet a lapra, most mindössze a dolgozók 38 százaléka, 1632. Az előfizetők száma vidéken valamit, néhányszázat emelkedett. /Arról nincs adatunk, hogy ott hány nyugdíjasnak vagy gyeses anyukának fizetnek elő./ A csökkenés magyarázható erős fluktuációval, fölróható az újságnak, hogy nem elég érdekfeszítő, de legalább akkora baj, hogy a terjesztők hálózata nem kezdeményező, lényegében megelégszik a régi előfizetőkkel. A lap olvasottságát azért mégsem csak ezek a számok jelzik, még kevésbé nem a hatékonyságát. Nem érzünk közvetlen, egyenes összefüggést a lap jósága és az előfizetők számának csökkenése vagy növekedése között. Az azonban igaz, hogy jelentős közérdekű írás, főleg, ha az a dolgozók sérelmével foglalkozik, megnöveli az érdeklődést a lap iránt. Az újság hatékonyságát jelzi az is, hogy rendszerint élénken tiltakoznak azoknak a területeknek a veze-f tői, amelyeket az újságíró vagy valamelyik nyilatkozó megbírált /anyagellátási főosztály, kooperáció, üzemfenntartás, stb./. Nem^egyszer azt is jelzik, hogy intézkedtek. De ha erről nem is szólnak, néhány h,ét múlva megtudjuk, hogy (o__ i.» j