Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.21.a/10)

1980-10-15

f— 'V—I az MHSZ brigádot javaso Itík, akik azóta is minden összejövetelen ott vannak - az AFI^ teherautóból, a Marja Matrahova, valamint a József Attila, illetve, az április 4 brigádot javasolták, az -A-uras pedig a TMK brigádot9 E két utóbbi vállalatnál, az elmúlt évben tapasztaltuk,hogy la-le maradoznak.Ennek okát abban láttuk hogy brigádvezető változások voltak, és az uj brigádvezetőt nem tájékoztatták erről az Írásos megállapodásról. Itt feltétlen kérjük a PB segítségét, mert az ed­digi tapasztaatok a* mutatták,hogy egészséges, és jó az elképzelés. A brigádok egymást is meglátogatták már.A fehér asztal beszélgeté­­seknélfközös kirándulásoknál ki ki cserélik még a munkával kapcsola­tos tapasztalataikat is, és nem egy két olyan dolgoról jutott tudo­másunk, amikor az itt született tapasztalatokat átvive javítottak egyes munkafolyamaton. Kirándulásokat muaéumlátogatásoka hajtottunk együtt végre.xgy voltunk a cinkotai ” tájmúzeumba, a Koronát megtekintettük a Nemzeti Múzeumba^ voltunkja Közlekedési múzeumba, és még számos szép helyen. ügy érezzük, kis klubunk, minden egysége, minden fóruma nagy szere­tettel végzi munkáját, neveli a többeket, és arra törekszik,hogy szabadidejét hasznosan, és jól töltse el úgy, hogy azok a szocialista építést ezen a vonalon is segítsék. ^ ügy érezzük ezen a megkezdett utón kell tovább haladnunk, és akkor elérjük azt,hogy minél több kerületi lakoádnk megismerik szép, régi hagyományokat őrző lakóhelyüket. Kapcsolatainkat még szorosabbá kívánjuk ezért vonni, a kerületi hazafias Népfronttal, a kltettKtjb:néj&xx&x körzeti népfrontokkal, a vörös kereszttel, és természetesen és elsősorban szemelőtt tartva pártunk útmutatását, és irányítását, mely a Corvin klub munkáját döntően segíti. P'N a r' klÜD ?ez, % _ 8 L__ _____________________J

Next

/
Oldalképek
Tartalom