Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.21.a/10)

1974-06-17

p— —^ '<£—j A szövetkezetek egy részénél tanulmányoztuk ugyan a munkahelyi demokrácia helyzetét, azonban az ő vonatkozásukban tehető meg- . állapítások jelentősen eltérnek az üzemek és a hivatalok eseté­ben szerzett tapasztalatainktól. Emiatt jelentésünk a munkahelyi­­demokráciának csak a kerületi üzemekben és hivatalaink egy részé­ben való elemzésére, a levonható következtetésekre és a javasol­ható teendőkre szorítkozik, a pártszervezetek szerepével és tevé­kenységével összefüggésben. 4 V ~ Végül még egy gondolatra szeretnénk a bevezetőben kitérni. Kerületünkben a munkahelyi demokrácia értelmezése, méginkább az elért fejlődés megítélése a helyi szervek, személyek részéről * . rendkívül változatos, gyakran ellentmondásos képet mutat. Nincs olyan megállapít ás, vagy tapsztaict, amelynek az ellenkezőjére ne lehetnek példákat felhozni. Beszámolónkban elsősorban arra törekedtünk, hogy a jellemző vonásokat emeljük ki. Emellett be­mutatjuk azokat a jelenségeket is, amelyek szerencsére nem álta­lánosít ha tok, azonsán -azzá válhatnak, ha megfelelő intézkedésekre nem, vagy késedelmesen kerülne sor* /“v 1./ A munkahelyi demokrácia értelmezése A munkahelyi demokrácia fogalmát, annak összetevőit és az üzemi demokráciát, mint a munkahelyi demokrácia egyik alko­tóelemét még a párttagok, a pártvezetőségek jelentős része sem értelmezi pontosan, összekeverik a demokratikus vezetést • és a munkahelyi demokráciát is. Igaz ugyan, hogy az ilyen elméleti tisztázatlanságokból hibák származhatnak, a gyakor­lati munkában, azonsán ezek tisztázását a továbbiakban vázolt, felfogásbeli problémákhoz viszonyítva másodlagos jelentőségű­­eknek tarthatjuk. /Egyéhként jelen előterjesztés összeállítása előtt vágzett munka során módot találtunk arra, is l?ogy a kér­dés. elméleti tisztázásához a pártvezetőségnek segítséget nyújtsunk. l\ L J I .

Next

/
Oldalképek
Tartalom