Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.21.a/10)
1974-05-17
r— ' ' ^3c=-J Í -• -17-Ilerületünk'pártszervezeteinek munkája alapján elmondható, hogy a cselekvési egység erősödőben van, annak ellenére, hogy as ogység különböző oldalainak vizsgálata során itt találjuk a legtöbb konkrét tennivalót, L pártnunlca ősin vonala rendszeresen emelkedik - est as alapsservokbon elsősorban as egyre javuló pártccoport nuhkának lobot tulajdonítani, Ügyre többen hallatják hangjukat a különböző- fórumokon és nyilvánítanak véleményt, melyek őszinte knngvó tolüok, L felsőszintű határosatok rendre megvitatásre. kerülnek és ások fogadtatása is egyértelműen tükrös! a párttagság egységét, A határosatok végrehajtása során tenniokarác nyilvánul mog, rántunk tevékenységében mindinkább általános gyakorlat, .rogy fontos kérdések eldöntését demokratikus előkészítés, as. előtörjosztások sokoldalú vitája előzi meg, a a határozatok, a vélemények és javaslatok gondos mérlegelése alapján születnek. Javítani kell azonban a munkát a döntések végrehajtásában, i. párttagság egyetért abban, hogy a meglévő fogyatékosságok, gyengeségek elsősorban következetlenségből, a figyelem lazulásából adódnak, sok esetbon nődig módszerbeli hiányosságokkal vannak összefüggésben, s .Szórt - a pártmunka fejlesztésének fontos követelményeként jelölik meg a határozatok végróhajtásának ollonőrzésát, amire jó példát látnak a KB-nak a Jí, kongresszus határozataira való 72 és 73 évir, kövotkezetao, értékelő és a munkát fellendítő viossatérósébon. Hasonló módszereket sürgetnek a helyi határozatok ellenőrzése, as ezekkel kapcsolatos '/j L J