Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.21.a/9)
1973-09-14
p B0| “j A fizikai dolgozókkal a kapcsolat annál gyakrabb és közvetlenebb minél lejjebb megyünk a vezetői hierarchián. Ugyanakkor nem igen tapasztalható a kapcsolat az alkalmazotti területek vezetői és fizikai dolgozók között, sőt a Fémöntő és Epitő KfSzéknél az a vélemény, hogy ez nem is feladatuk. Laza és esetleges a kapcsolat a vezérigazgatók és a fizikai dolgozók között annak ellenére, hogy a fogadóórákon elhangzott panaszaikat lelkiismeretesen intézik. A vezetők leterheltsége és egészségi állapota igen különböző, vannak akik rendszeresen hazavisznek hivatali munkát, mások 2-3 órát munkahelyükön töltenek el a munkaidő befejezése után is, megint mások szinte versenyeznek abban, hogy a munka befejeztével ki hagyja el előbb a hivatalt, üzemet. A vezetők egy részénél jellemző a hajszolt, zsúfolt^életmód, a gazdasági és politikai funkciók többirányú összefonódása. A vezetők többsége sajátegészségi állapotát jónak tarja, de beszélgetés közben elszólja magát, hogy^magas a vérnyomása, többféle gyógyszert szed, van aki idegállapotából kifolyólag " robbanékony". A tapasztalatokat összegezve a jelentés és a vita folyamán is megállapitást nyert, hogy a felsőszintű gazdasági vezetőink túlnyomó többsége politikailag aktív, egyrészüket a fejlett politikai aktivitás jellemzi, ezek nagyrésze párttag. Ugyancsak jelentős réteg az amely közepes aktivitásúnak mondható, az idesorolható vezetők többsége pártonkivülí, megbízatásaik funkcióik nem politikai természetű. Rendezvényéire eljárnak de ott nem igen szólnak hozzá. Vannak gyenge politikai aktivitású vezetőkink is, akik csak kötelessegszerüen és minden esetben felkérésre végeznek társacialmg;. , munkát, ezeknél a hármas követelménekkel is problémák vannak. Abszolút politikailag passzív vezető kerületünkben tulajdonképpen ö~N nincs, mert a szervezetekhez nem tartozók Í3 végeznek esetenként közéleti munkát. Található azonban egy kis, alapjában passzívnak tekinthető réteg mely elzárkózásra hajlamos, szívós ráhatással direkt módon lehet őket elmozdítani a holtpontról.A nagyüzemi dolgozó gazdasági vezetők általában aktívabbak mint a szövetkezeti vezetők. | A beszélgetések tapasztalata egyértelműen arra utal, hogy a^ ■ pártvezetés mindenütt általában magasabD politikai igényességü követelményeket állít a gazdasági vezetők elé, mint az egy lépcsővel magasabb gazdasági vezetés. A vizsgálat néhány nem egészen világos kérdés tisztázására is utalt:- néhány elvi kérdést tisztázni szükséges, pl. üzemi demokrácia értelmezése,- a gazdasági vezetők egyenlőtlen leterhelése olyan energiatarta! lék, aminek kihasználása érdekében a jövőben többet kell tenni.- az egyes feladatok meghat rozásánál konkrétabban kell fogalmazni, a megbizat sokat személye érint kell kiadni és a végrehajtást ellenőrizni,- a társadalmi munka presztizsát megbecsülését tovább kell javítani, ez is hozzájárulhat az aktivitás jövőbeni fokozottabb kibontakozásához. * L .~~. ' ~ "...* ...~ "" ~~ "...... i_____________v