Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1989-04-05
r ~ t 6. / A Tóth-házaspár kilakoltatásának körülményeit vizsgálva megállapítottuk, hogy a tanács dolgozói a jogszabályban rárótt feladatnak - bírósági végzés végrehajtása - tettek eleget# Az érintett dolgozókkal, tisztségviselőkkel, ügyészséggel konzultálva megállapítottuk, hogy törekedtek áthidaló megoldást keresni, melynek nyomán először úgy tűnt, hogy sikerül a kilakoltatás elkerülésére módot találni. Nem a kerületi tanács dolgozóin, tisztségviselőin múlt a kisórlet sikertelensége# 7. / A cinkotai körzeti pártszervezet és titkára által alapszurvezeti taggyűlésen, vezetőségi ülésen, valamint munkabizottsági ülésen felvetett problémák megoldására való törekvés a kerületi PB vezetése és dolgozói részéről meg volt. A problémák hathatós figyelemmel kisérésére, az Ígéretek számonkérésére azonban nem elég hangsúlyozottan került sor, melynek következtében a felvetések egy része nem realizálódott. Fent részletezett vizsgálati megállapításaink alapján az alábbi javaslatokat tesszük: 1. / A kerületi Tanács vezetése vizsgálja meg a beruházási tevékenységet végző szakapparátus helyzetét} Üéfcszámát, végzettségét, s törekedjék a.beruházói tevékenység maradéktalan elvégzéséhez, szükséges szakvégzettségffi dolgozókkal történő megerősítésére. 2. / A tisztségviselők, a szakigazgatási szervek vezetői szigorúan járjanak el a munkahelyi vétséget elkövetőkkel, a hanyag munkavégzőkkel, "aktatologató" dolgozókkal szemben. Ne menjenek el a megoldatlan problémák mellett, legyenek kezdeményezőbbek a nehezebben megoldható, de előremutató javaslatok megvalósításában.