Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1988-12-07
---------------------- 1 ■ • ,-mnI J 7- száTM________________________ TANÁCSOK KÖZLÖNYE___________________________421 (2) Az elöljáróság, jogszabályban meghatározott b) beszámolót, tájékoztatást kérhet a nem tanáesetekben, egyes államigazgatási feladatokat is el- esi szerveknek a lakosság szükségletei kielégítését szolgáló tevékenységéről, és e tevékenységüket el(3) Az elöljáróság jogi személy. lenőrzi; .c) a lakosságot érintő ügyben felhívhat nem tanácsi szerveket valamely fogyatékosság megszün- 2. § tetősére vagy tevékenységük fejlesztésére; javaslatot tehet felelősségre vonásra. A felhívást, ille(1) Az elöljáróság a társközség lakosságának ér- főleg a javaslatot a szervnek meg kell vizsgálnia dekeit képviselve, kezdeményezően részt vesz a és annak eredményéről 30 napon belül tájékoztaközös tanács — társközség érdekeit és a közös ér- tást kell adnia; dekeket egyaránt szolgáló — céljainak, terveinek d) előzetes véleményt ad a nem tanácsi szervek kialakításában, s azok, valamint a közös tanács ha- olyan intézkedésével kapcsolatban, amely az ellátározatai megvalósítására szervezi a társközség la- tó, szolgáltató tevékenységben változást idéz elő, kosságát. vagy a lakosság érdekeit egyébként érinti. (2) Az elöljáróság a Hazafias Népfront helyi bi- (3) A községi tanácsi hatáskört megállapító jogzottságával, a tömegszervezetekkél, a lakosság más szabály — miniszteri rendelet, államtitkári rendelszervezeteivel együttműködve szervezi a helyi fel- kezés esetén a Minisztertanács Tanácsi Hivatala adatok megvalósítását, a társközség közösségi éle- elnökének egyetértésével — rendelkezik az előliét, a lakosság tájékoztatását, a helyi ünnepsége- járóság döntési hatásköréről, illetőleg arról, hogy két, rendezvényeket. ' ' a tanács a meghatározott ügyben az elöljáróság (3) Az elöljáróság közreműködik a központi ál- egyetértését írhatja elő. lami célok helyi megvalósításában, elősegíti a tár- (4) A közös tanács végrehajtó bizottsága, a tisztsadalmi tulajdon védelmét, az állampolgári jogok ségviselő, a végrehajtó bizottság szakigazgatási gyakorlását, kötelességek teljesítését. szerve a hatáskörébe tartozó és a társközség lakos(4) Az elöljáróság feladatainak teljesítésében fáSának szélesebb körét érintő minden ügyben együttműködik a Hazafias Népfront helyi bízott- kikéri az elöljáróság véleményét. ságával, a helyi társadalmi és más nem tanácsi (5) Az olyan hatósági ügyben, amelyben az elöl- Bzervekkel. járóságnak véleményezési joga van, az elöljáróság jogállására az 1981. évi I. törvény (Áe.) 3. §-ának (4) bekezdése az irányadó. e ‘ s (6) Az elöljáróság a társközséget érintő bármely : (1) Az elöljáróság önállóan rendelkezik a jogsza- PgybeAn javflatot tehet- kezdeményez-K^ivnirKon i •• i j . net. A kezdemenyezes elbírálásáról az eloljarosábalyokban meghatározott anyagi eszközökkel, to- t táiékoztatni ifpll Ha a7 piöliárósáí? a nem tavábba a nem tanácsi szerv által részére adott anya- g. • ,, b , { - f g f __. . , ,./ ,, nácsi szerv taiekoztatásával nem ért egyet, a megr ^ elöljáróságnak nyújtott keresett szerv feletteséhez fordulhat, lakossági hozzájárulások alapjan képződő pénzeszközök és önkéntes társadalmi munka felhasználá- (?) A közös tanács társközségenként határozza sáról; ezek az elöljáróságtól nem vonhatók el. meg az elöljáróság hatáskörét. (2) Az elöljáróság anyagi eszközeit — a falugyű- (8) Az elöljáróság is összehívhatja a falugyűlést, lés állásfoglalásának figyelembevételével — a kö- arra a közös tanács elnökét meghívja. Az elöljárózös tanácsnak átadhatja, a székhely társközséggel, ság előkészíti a falugyűlési beszámolót, a közséillelőleg más elöljárósággal közösen is felhasznál- get érintő minden lényeges ügyben kérheti a faluhatja., részükre ideiglenesen átengedheti. gyűlés állásfoglalását. (9) A közös tanács az elöljáróságra átruházott hatáskör gyakorlása körében egy adott ügyben az 8 elöljáróságnak utasítást nem adhat, döntését nem i „x * ..... . semmisítheti, illetőleg nem változtathatja meg. • (1) Az elöljáróság dönt a rendelet mellékletének ■ 1. pontjában foglalt ügyekben; a rendelet mellék- . ... létének 2. pontjában foglalt ügyekben a közös ta- 55 nács az elöljáróságnak egyetértési jogkört biztosít’ , baJ? Illetőleg a ^:an^c‘s hatáskörébe tartozó ügyben (l) jja az elöljáróság a közös tanácsnak vagy a előírhatja, hogy a javaslat az elöljáróság egyetér- végrehajtó bizottságnak a társközséget érintő döntésével terjeszthető elő. tését sérelmesnek tartja, az ügy ismételt tárgyalj Az elöljáróság: ' v lását a döntés tudomására jutásától számított a) a községben működő nem tanácsi szervek ve- ,15 naP°,n be!ül kezdeményezheti. Az elöljáróság zetőit — az eredményesebb együttműködés, a te- kezdeményezése halasztó hatályú, vékenységüket érintő.célkitűzésekről való tájékoz- (2) A közös tanács elnöke az elöljáróságnak az tatás érdekében — szükség szerint tárgyalásra (1) bekezdés szerinti kezdeményezéséről soron kíösszehívhatja. * vül tájékoztatja a megyei tanács elnökét. 1 /v, _________________________________'• j