Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1988-01-27

r ... i 9./ A kritika és önkritika eddig is megvolt, csak formálisan működött. Ha a határozatok nem egyhangúlag, hanem szótöbbséggel lettek elfogad­va, akkor egy meghatározott idő után kerüljenek újból elemzésre, ösz­­szevetve a mindenkori gyakorlattal. Szükséges meghatározni, illetve szabályozni a korábbi határozatok mó­dosításánál a majdan kialakulandó ügymenetet. Többen felvetették, hogy hogyan kell az utolsó mondatot értelmezni. 10. / Egyetértenek az itt megfogalmazottakkal, de a gyakorlati megvalósítás nem tiszta. Pl. ki dönti el, hogy egy csoport frakció vagy kisebbség; hányszor vethetik fel, meddig és milyen szintig kell tárgyalni; ho­gyan, milyen módon, párton belül vagy kívül kapnak nyilvánosságot a döntés előtt különböző álláspontok. Igényként fogalmazódott meg, hogy a kongresszusi, illetve KB vitákat a párton belül hozzák nyilvánosságra és nem informális csatornákon ke­resztül lehessen hallani róla. 11. / Teljes egyetértés mutatkozott abban a kérdésben, hogy az alsóbb párt­szervek közvetlenül választhassák a felsőbb szervek tagjainak egy ré­szét. Ebben azonban ne legyen statisztikai megkötés, hanem az alkal­masság döntsön, és érvényesüljön a területi arányosság. Javasolják, hogy az összes funkció körében a két ciklus érvényesüljön, de ehhez dolgozzák ki a visszavonulás, átirányítás stratégiáját is. Szükséges, hogy az apparátusba való be- és kikerülés feltételrendszere is meghatározásra kerüljön, s itt is érvényesüljön a két ciklus. Többen megkérdezték, hogy melyik az a szint, ahol nem kötelező a jelö­lő bizottság, illetve a titkos szavazás? 12./Egyetértenek azzal, hogy a vezetők munkájának fő mércéje a munka eredményessége és a tényleges teljesítmény legyen. Növelni kell a ká­dermunka demokratizmusát és nyíltságát. Véleményként elhangzott, hogy a káderpolitikai elveket éppen a felsőbb vezetésnek kellene betartania. I(p i ____________ _____

Next

/
Oldalképek
Tartalom