Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1988-01-27
u *SaW8BE Elhangzott, hogy az előterjesztésnek tartalmaznia kellett volna egy történelmi, politikai és szociológiai elemzést. /Célszerű lenne például a munkásosztály fogalmát a mai körülmények, változások alapján meghatározni és differenciálni/. Felmerült, hogy mi az oka a vezető szerep gyengülésének. Hogyan, mit hibáztunk, hogy jutottunk ide. Ma hullámvölgyben vagyunk, ezt mindenki érzi, leginkább a párttagsság, ugyanakkor igen erőteljes az a reagálás, hogy nem az egyszerű párttagok miatt kerültünk ebbe a helyzetbe, hanem a vezetés különböző szintjén elkövetett hibák miatt./Ehhez kapcsolódó megjegyzés volt, hogy az emberek a párthoz ragaszkodnak, de a vezetőkhöz nem/. A XIII. kongresszus előkészítésénél már látszott, hogy nem reálisak a kitűzött célok, túl sok a prioritás, nem megfelelő a helyzetelemzés. Ennek ellenére optimista célokat tűztünk ki. többen kifogásolták azt a meghatározást, hogy "a szocializmus építésének magasabb szintjére érkeztünk". Ahhoz, hogy a szocializmus építésének melyik "szintjére" érkeztünk, világosan látni kellene hová igyekszünk és milyen szintek megvalósítása szükségszerű. Ebben pedig az ideológiának fontos szerepe van. Szükséges, hogy elvégezzük a szocialista társadalom építésével kapcsolatos tapasztalatok értékelését, ideológiai munkánk továbbfejlesztését, a szocialista tudat, öntudat mai helyzetét. lisztázni kellene a politikai intézményrendszer korszerűsítésénél a mai Magyarország tulajdon- és osztályviszonyait. A véleményalkotók bizonyos kételyüket fejezték ki azzal a megfogalmazással is, hogy "hazánk lakossága a párttól várja ...". Észrevételük, hogy a jelenlegi helyzetben ez nem egészen helytálló, inkább a párttagságra jellemző. Mit kell érteni az állam "gondoskodó" szerepének módosításán? A bevezető 3. bekezdésében a megfogalmazás nem elég pontos, jobb lett volna a Szervezeti Szabályzatra hivatkozni. Egyöntetű álláspont, hogy a párt tekintélyét, vezető szerepét ma már csak konkrét, a közvélemény számára is megnyugtató intézkedésekkel lehet helyreállítani. j 2j lka — - -- - .. ______ ! 1- 3 -