Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1984-05-09
| i * iívmm jjÉjjjlfc í , í A vállalat munkaerő forgalmának és bérfejlesztésének adatait az 6. sz. melléklet tartalmazza. Egyik legfontosabb és legnehezebben teljesíthető elképzelésünk az, hogy az iparágra jellemző csökkenő létszám mellett kell növekvő munkaerőigényre épülő fejlesztési tervet megvalósítani. A mellékletből kitűnik, hogy ezt eddig a vállalat sikeresen oldotta meg annak ellenére, hogy a bérfejlesztés mértéke 3 éven keresztül éppen ellenkező hatás elérésére volt kiváltó ok. A létszám biztosítását 3 alapvető bázisra építettük: 1. ) Az alapitó vállalatokkal történő induló létszám biztosítása (1981-ben volt elképzelés és lehetőség). 2. ) A területen lakó, de más vállalatoknál dolgozók visszaáramlása. Ezt a lehetőséget 1982-83-ban használtuk ki. Bizonyos mértékben még 1984-ben is számolunk vele. 3. ) Megfelelő tanintézeteknél szerződéses viszony létesítése, ill. pályázat utján történő létszám biztosítása. Elsőizben 1983-84. évi tanév befejezését követően jelentkezik majd hatása. Úgy gondoljuk, hogy a vállalat létszámának évi 8-10%-os növelésére ilyen módon, valamint szerényebb mértékben 1-2 pontban leírtak figyelembe vételével biztosítható. Ennek azonban van egy alapvető vállalati feltétele: nevezetesen az eddigi gyakorlattól eltérően nagyobb bérfejlesztés biztosítása* Anig 1981-ben a fluktuáció szinte nen létezett vállalatunknál, addig 1983. év II.félévében ez a folyamat felgyorsult. Oka egyértelműen az igen alacsony bérfejlesztési lehetőségben van •( 6. sz.melléklet). 1984. évi tervünk Az 1984. évi gazdasági tervünket az alábbi fő célkitűzések megvalósítására építettük: a vállalat árbevételének további min. 20%-al történő növelése, a vállalat gazdasági stabilitásának fokozása a nyereség további növelésével. 1984-ben elérendő cél az árbevétel arányos nyereség iparági szintjének 50%-át meghaladó mértékű nyereség biztosítása, _________________________________^_______________________________________________