Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1982-01-15

I jf***TM* ~ ’ -j -“""-j- 6 -Ugyancsak pedagógusaink véleménye alapján márthatjuk el, hogy az iskolai életben a hazafiaság és internacionalizmus kérdésében a "tanítás" dominál és háttérbe szorulnak az érzelmi nevelési té­nyezők, amelyekkel különösen gyermekkorban sokkal többet lehetne elérni. Ugyancsak szükség lenne arra is, hogy az ifjúság eszmei­politikai nevelésében az úttörőmozgalom, majd a KISZ tevékenysége során biztosított legyen a folyamatosság. Az oktató- nevelő munkában a tantárgyi koncentráció adta lehető­ségek alapján a világnézet ilyen jellegű formálása még nem elég intenzív. Az uj tantervek "kényszerítő" hatása - ha a nevelők már jobban is­­merik" - feltétlenül segíteni fogják ennek megvalósulását, A középiskolákban a"Világnézetünk alapjai" cimü tantárgy keretében összegezik a tanulók eddigi ismererteiket.Közvetlenül mérhetően hat, világnézeti tárgy tanítása a történelem tanításban, de esetenként más tárgyakban is. E területen is sok még a tennivaló és lehetőség, A tantárgyi koncentráció még csak a pedagógusok személyes kapcso­latai alapján valósul meg, A nevelőket elsősorban a saját órájuk­ra való felkészülés köti le, t A pedagógusok szalonéi továbbképzései^munkaközösségi összejövetelei /általános iskolai és, középiskolai is/ oktatáscentrikusak és a világnézeti neveléshez kevés segítséget adnak. Középiskolai taná­­^ rok véleménye szerint a tankönyvekkel is van ilyen jellegű problé­ma /pl,: gimnázium III,o,magyar tankönyv/, I ^ | f I ' v . ? | A világnézeti nevelés javításának kulcsa az iskolában a pedagógu­sok kezében van. Ezért fontos feladat pedagógusaink világnézetének ismerete, állandó formálása. Tapasztalataink azt mutatják, hogy még fiatal pedagógusok körében is tapasztalható esetenként vallásosság. Iskolai munkájukban,taní­tási óráikon ennek nincsenek megnyilvánulásai jelei, A tanári szo­ba eszmecseréin, politikai jellegű beszélgetésein passzivitásban, j a "kényes" kérdések megkerülésében azonban jelentkezik, I| h A li ____________ i _____

Next

/
Oldalképek
Tartalom