Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1980-06-04
i" j í - 4 ’ A szocialista demokrácia lényegét, tartalmát, megjelenési formáit az elmúlt időszakhoz képest jobban megfogalmazzák. Tapasztalható azonban, hogy egyenlőségjelet tesznek a szocialista demokrácia ill* az üzemi és munkahelyi demokrácia közé. Problémaként vetődött fel a demokratikus fórumok rendeltetésszerű működése, ill. ennek biztosítása* Az itt tapasztalható gondokat a lehetőségek nem kellő ismeretének,kihasználtságának, az e fórumokon résztvevők infónnálteásénak)műveltségből! hiányának is tulajdonítják* A jogok és kötelességek összhangja igényként fogalmazózik meg. Csökkent a jogok egyoldalú hangoztatása. Ugyanakkor ebben .az őszszefüggésben nem, vagy alig óra ütik a felelősséget és a fegyelem kérdését, mint a szocialista demokrácia fontos elemeit. A társadalmi méretekben való gondolkodás hiányára vezethető visz- /’~s sza az, hogy hallgatóink jó x'éazo a környezetében tapasztalt jelenségek alapján minősiti a szocialista demokrácia érvényesülését. A hallgatók igénylik, hogy a demokratikus fórumokon ne tényként közöljenek döntéseket, hanem azokat széleskörűen indokolják, beleértve a várható következményokot is* Ez vonatkozik állami, gazdasági és politikai döntésekre egyaránt, IV. Propagandistáink nagy többsége vállalt kötelezettségének szívesen, jó színvonalon tesz eleget. Többségüket ez a pártmegbizatás kielé- ^ ^ giti, csak kevesen nyilatkoztak úgy, hogy szívósén vállalnának magasabb szintű propaganda munkát, /Szakcsoportban, Marxista-Leninista Középiskolán sifo./ A feladatot néhány kivételtől eltekintve önként, a pártszervezőtök megbízása alapján végzik. Munkájukat elemezve megállapíthatjuk, hogy az oktatásban alkalmazott módszerek kevésbé fejlődtek.Általános a propagandista előadása,-moly nem ösztözttn kellőképpen az önálló ismeretszerzésre, tanulás/ra-éa a kiselőadások* Javult a technikai eszközök használata, és egyéb kiegészítő módszerek /film, múzeumlátogatás stb./ Ezt továbbra is követendőnek tartjuk. Tapasztalataink szerint a foglalkozások tervezése az esetek többségében csak foglalkozásonként történik. Az éves szintű tervezéshez csak a szakcsoportoktól kapnak ösztönzést. Erre a jövőben a