Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1979-11-20

!. | « | '» & A pártgazdasági munkát a kerületi pártszervek és szervezetek a politikai munka szerves részeként, a párthatározatok és az állami rendelkezések előírásainak megfelelően végezték. A kerület párttagjainak dönúő többsége fegyelmezetten tett eleget cagdijfizetési kötelezettségének. A rendszeresen fizetők aránya az 1974. évi 97.6 %-ról 99 %-ra javult. 1976. óta - a Politikai Bizottság 1975. X. 21-i határozata szerint - a tagdijak a párttagok által önkéna bemondott keresetek alapján kerültek megállapításra. Ez a módszer, a kezdeti idegenkedés után, növelte a párttagok fe­lelősségérzetét, erősítette a tagság és a vezetőség közötti bizalmat. A tagdijbevétel - döntően a párttagság keresetének emelkedése következtében - évente 8-12 %-kal növekedett, öt év alatt összesen 69 %-kal, 1979-ben meghaladta a 3*5 millió forintot. A kerületi pártmozgalom kiadásainak döntő részét fedezte a párt­tagok által befizetett tagdíj. Az állandó költségek a tagdíjbevé­telnek csak 65-70 %-át vették igénybe évente, ebből a bérköltségek 37-4-0 %-ot, a személyi költségek 5 %-ot, a működési-fenntartási költségek 23-25 %-ot. A beszámolási időszakban megvalósult uj létesítmények, korszerüsitések következtében azonban mégis közei 2 millió Ft költségvetési támogatásban részesült a kerület. 1975-ben épült fel a János utcai, 1977-ben az Albán utcai és a Petőfi téri körzeti pártház összesen 3 millió Ft költséggel, 1978-ban a PB Székház gázfűtésre való átállítása történt meg 2 millió Ft költséggel. Ezen munkák elvégzéséhez a kerületi üzemek, szocialista ^ brigádok, munkásőrök és a körzeti pártszervezetek is sok segítséget adtak. Tevékenységük nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az uj léte­sítmények rövid idő alatt és viszonylag kevés költséggel épültek fel. A már meglévő pártházak karbantartása, felújítása, berendezések, gépek beszerzése 2.5 millió Ft-ba került az elmúlt 5 évben. A pártgazdálkodásban a takarékossági követelmények betartása mellett is fő célkitűzés volt a propaganda munka színvonalának emeléséhez és a körzeti pártszervezetek működési feltételeinek javításához szükséges anyagi eszközök biztosításának elsődlegessége. Az uj körzeti pártházak, korszerüsitések, bútorcserék, stb. a belső pártfeladatok ellátásának segitése mellett lehetővé tették azt is, hogy a körzeti pártszervezetek helyet tudtak adni a frlí I W \1 ■ !.. ■ ■■ ■■!■■■ r ■ II ■■■ ■ ■— ■ ■■ ■■ — I ■ ■ — — ■■«■■■ ■ '■

Next

/
Oldalképek
Tartalom