Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1979-07-18

—. - —l ! ! .-2-Pártépítésük rendszertelen, az ötéves időszakion három főt vettek fel, ebből kettőt 1978-ban, Egyenletesebbé és tervszerűbbé kell tenni az előkészitő murikat ezen a téren is, az alapszervezet mérje fel körültekintően lehetőségeit, és ennek ismeretében határozzák meg a további feladatokat. Az alapszervezet tagjai egy kivétellel /gkv/ ~ rendelkeznek partmegbizással, azonban ezek nyilvántartása, figyelemmel kicóint­se, segitése és számonkérése nem elég következetes^, Oktatási tevékenységüket a váltakozó szinvonolu szemináriumok,,nőm körültekintő beiskolázások jellemezték, hiányzott a határo­zott célkitűzés. Káderutánpótlásuk, utánpótlás nevelésük mind állami, mind pártvo­­nalon gyenge, Tagdij munkájuk rendezett, de a befizetéseknél előfordultak kése­sek, A pártiratok kezelése csak részben megoldott, ehhez hozzájá­rul a területi széttagoltság is* Információs munkájuk rendszeressége elfogadható, tartalmában még további javitás szükséges, A tömegszervezetek vezetői a taggyűléseken beszámoltak, jónak értékelhető a munkaverseny mozgalom és figyelemre méltóak a Vörös­­kereszt erőfeszítései ezen a területen, KISZ szervezet nem alakult ebben az időszakban sem. Mind a párttagok, mind a pártonkivüliek értékes társadalmi munkát végeznek általános iskolák segítésével, /Hulladék anyagokkal, való ellátás, festés, függönyvarrás stb,/ A pártalapszervezet vezetősége nem alkotott kollektív egységet igy a reszortosok munkájában sem volt meg a megfelelő Összehangoltság, munkamegosztás,

Next

/
Oldalképek
Tartalom