Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1979-02-16
rn í ■ 5- 2 -Elmondhatjuk, hogy ma már egyre inkább gyakorlattá vált, hogy a minősítők szélesebb körben tájékozódnak, és a tapasztalatokat hasznosítják a minősítésekben. Az 1978. évi minősítési tervünk végrehajtásáról a következőkben számolunk beT 13 elvtárs minősítését terveztük, a FVB. 11 elvtárs minősítését hagyta jóvá. Az esedékes 11 minősítésből 5 készült el. Egy lebonyolitása most van folyamatban /Kovács László Nyerges Szöv. eln./ egy elvtársnő AFIT pártvezetőség titkára időközben kikerült a hatáskörből, mivel a pártvezetőség megszűnt és három minősítés áthúzódott 1979 évre, melyet tervezünk. Egy minősítésre kor miatt már nem került sor /Almási Sándor/. Ezt egyébként a Budapesti Pártbizottság is ajánlja, mivel nem marad tovább dolgozni, uj helyre nem jön számításba és a nevelés szempontjából sem aktuális a minősítés. Gondot jelent a minősítések havi ütemezésének a betartása, mivel nem a kitűzött időben kerülnek a minősítések lebonyolitásra. Általában mindig később mint a tervezett. Ennek oka: részben a magunk következetlensége, részben a társ-szervek mulasztása. Bár az előzetes egyeztetés megtörténik, és a minősítési terv elfogadása után Írásban is jelezzük, hogy kit mikor terveztünk minősíteni. így maradt el Tatai Ottó tanácselnök-helyettes, ahol az elmaradásnak egyéb okai is voltak., Korsós István Fémöntő I3Z. elnök és Csere Istvánné Ped,Szakszervezet titkárának a minősítése. A minősítések tartalmi kérdéseinek megítélése: 1./ Gondot jelentett az AURAS pártvezetőség titkárának minősítésénél az, hogy a gazdasági vezető a minősítésben értékelte nemcsak a gazdasági munkáját, hanem a párttitkári feladatainak ellátását is, ami nem volt feladata. Ez részben a mi hibánk. Nehéz azt elfogadtatni, hogy ilyen esetben csak annyit kell a minősítésbe foglalni, hogy mint pártvezetőségi titkár milyen tekintélynek örvend a területen, és a pártönkivüliek körében, és hogy a gazdasági vezetéssel a kapcsolata milyen. A többi kérdés megítélése a taggyűlés joga. Ez a kérdés nemcsak itt jelent gondot, ugyanis sem a Bp-i PB., sem a KB. erre a kérdésre egyértelmű eligazítást nem adott, _________________________________________ti______________________________________________