Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1978-03-01
r ~i-k-Kovács György elvtárs Megnyugtató, hogy a kerület összes vállalatánál a munkaverseny formálódik és megindult. A formalizmus kezd megszűnni.U j feladatok, az elmúlt évekbexa centenáriumi éveket éltünk ez fellendítette a munkaversenyt. Az anyag az első részéről szól, ha megnéznék a másik kettőt, sok gondunk van./ A szocialista módon élni és tanulni, ez a két téma is megérdemelne egy-egy beszélgetést. Szűkített anyagnak tartom a.z 1977-es tevékenységet távirati stílusban. felsorolja. Az elkövetkező időben is az üzemekben töreked(O ni kell arra, hogy a szocialista brigádok felelősségvállalásukat tovább kell fokozni. Azt a munkát amit elvégeznek érezzék mégjobban. magukénak. Védnökséget is vállaljanak a munkáért. Lesznek kezdeményezések az Ikarusban. Az Öumeó-zás indult elsősoi'ban az Alkatrész gyárban. Ezzel vállal * * felelősséget a munkájáért. ' A szakmunkásokkal foglalkoztunk. A fiatalokkal elsősorban a szó! , j cialista brigádok tudnak foglalkozni, segíteni őket, Nemcsak elvégzik a munkát, meg varia annak a lehétősége, meg van a lendület a munkaversenyben, arra kell törekedni, hogy a végzett munkáért vállaljanak felelősséget, a patronálási rendszerekét ki kell alakítani. S Zcllc A szervezeteknek a tevékenysége és párt feladat is, de nem!! a pártszervzotnek kell szervezni a munkaversenyt. A pártszervezetek felvetik azokat a területeket, ahol különböző lazaságokat lehet tapasztalni. Konkrétan meg kell szabni azokat a feladatokat, amelyet a brigádoknak el kell végezni. Nem csak akkor foglalkozzanak a brigádokkal, amikor kiadják a munkát és évvégén, amikor értékelik, évközben is. Jónak tartom az anyagot, de ez csak egy kis része a munkának. Nagy gondokat jelent a másik két jelszó értékelése. Élni kell ezzel a lehetőséggel. pld. az egyik üzemben dolgozó brigádot nem lehet felterjeszteni kitüntetésre, - évek óta jól dolgoznak - mert van két-három ember aki nem végezte el az általános iskolát. ____ 5_____-J