Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1976-10-27

r n- 3 -Észrevételek, meg;jegyzések: Szőke Mátyás elvtárs: Én ahogy látom, lassan megy mindenütt a munka, A legkritikusabb a helyzet a Centenáriumi lakótelepen, A lakások építésének I. üteme lassan befejeződik, a meglesz a II. ütem is lakásonként legalább 1 gyerekkel kell számolni, még a 24 tantermes iskola is majd hogy nem kevés lesz, ahogy számolom kb. 40 fős osztályok lesznek és ez sok. Hogyan dől el, hogy hány tantermes épüljön? A Baross G. u~i iskola igy is teljesen telitett és egyébként is egy toldozott-foldozott épület és még ahhoz is hozzá akarnak épiteni, akkor hogy fog kinézni. Helyesnek tartom, hogy a kerületi Tanács ragaszkodik a 24 tantermes uj iskolához. ^ A másik amit felvetnék, hogy az épülő lakótelepeken kezdetben voltak táblák, hogy mi épül, hol épül. Ezeket ledöntötték és a lakosság nem tudja figyelemmel kisérni az építkezést. Úgy érzem, valahogy el vagyunk szakadva a járulékos beruházóktól. ' Meg kellene keresni ezeknek a vállalatoknak a pártszervezeteit, szocialista brigádokon, szocialista szerződésekkel kellene mozgatókat találni. Nagy Gábor elvtárs: A tájékoztató kellemesen érintett. Az eddigi ismereteim alapján megoldatlannak láttam ezeket a kérdéseket, ez alapján úgy látom sok minden kézben van, sok mindenre törekvés van a megoldásra. Ami a műszaki előkészitettséget illeti az V. ötéves terv első 10 hónapja nem rossz. Emögött céltudatos munka van. Ami megoldatlan, az nem a nehezebbje. Amikor a VB. az V. ötéves tervet tárgyalta, kértük, hogy informálódás céljából kerüljön ez a tájékoztató a VB. elé. Ez jó dolog. Az lenne a javaslatom, hogy a kerületi Tanács a járulékos beruházóktól valamilyen kimutatást szerezzen be a készültség fokáról, az ütemezésről, tervszámokról azzal, hogy a VB. felé ilyen informálási feladat is van. Praktikus lenne 1977-re a tájékoztatást az összehasonlítás szempontjából is ezek alapjan összeállítani.Problémai ellenére nem rossz a helyzet­kép, nem kis munkát tükröz, ami még hátra van, nem megoldhatatlan. Tódika elvtársi Normátiva Írja elő, hogy 1000 lakásra hány tantermes iskola épül. Ez egy régi normatíva, amig nem változtatják meg, addig fennáll a probléma. Kormányszintű elhatározás kérdése. Persze olyanra is volt példa, hogy mire felépült az iskola, kiöregedtek a szülők, pld. a IX. kerületben Csepelről hoznak gyerekeket az uj iskolába, l1 ~ .... j

Next

/
Oldalképek
Tartalom