Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1976-09-15
i n-15-Szabó elvtárs Még nagyobb gond lesz az anyagellátás. Az AURAS-t nem tudják rendeléssel ellátni. Ezt a két üzemet össze kellene kötni, illetve az AFIT aznAURAS-nak adja a megrendelését. P Somogyi elvtárs Stróbbel elvtársnő felkészültsége, tenniakarása egyértelműen bizonyltja, hogy ez a munka színvonalasabb, következetesebb még a gondokkal együtt is, mint másfél évvel ezelőtt. A legutóbbi beszámolóban is felvetődött, elmennek a fiatal szakmunkások. A személygépkocsi javításának bevezetésével ez a gond is meg fog oldódni. Megköszönjük a munkát. I. < ’ VB egyetértett. Különfélék: a./ Jelentés a KISZ kádermunkájáról hozott határozat végrehajtásának XVI. kerületi tapasztalatairól. Pethő elvtárs A Bp-i KISZ Bizottság, Intéző Bizottság 197^» szept. határozatának végrehajtásának helyzete teszi szükségessé, hogy tárgyalásra keiüljön ez a téma. A kerületi KISZ Bizottság 1974Tben .hozott határozatból adódó feladatokat határoztuk meg. Visszatérünk a határozat megérttetésóre. Szükségesnek látjuk a karületi küldött gyűlés határozatának megvalósításánál is, a XI. kongresszus a párt káder és személyzeti munkájának határozata nyomán, a KISZ Központi Bizottság ebben a témában hozott határozatot. ________ _____ y________________________ A HU TTWi ^ ^ - I I I I ,