Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1976-07-07

r i-5-Turcsik elvtárs A 46 kilépő közül 4 fő esetében a beszélgető csoport kezde­ményezte , Hozzá kell tenni ezek közül nagyon sok helyen a ve­zetőség azonnal egyetértésével találkoznak, ‘ ",'V- f ’ ■- “ : • ' * V' ■ ;r v,-,-; v-Darvas elvtárs " ........*.. ’ i Ví;'- | Nem törekedett a munkabizottság arára, hogy felsorolja, össze­vonva általánosított, tett megállapításokat, i Köszönet a munkabizottságnak azért, hogy összefüggésében egymás mellé tartozó gondolatokat megpróbált visszaadni,általánosítani. Úgy összefoglalni, hogy lássuk, milyen kép alakult ki, I A taglcönyvcsere előkészítésével a beszélgetések befejeződtek, A cél az volt, egyrészt, hogy az aktivitást sikerüljön fokozni. Felhasználni az elhangzottakat. Az V, ötéves terv végrehajtásá­ban is. Másik cél a párt egység erősítése volt, Ebben a pártegység minden elemének, a politikai egység ideológiai egység erősítése, j V. Úgy érzem a pártegység erősítése is bekövetkezett* A beszélgetések elhangzottak önmagukban még nem jelentik a párt­­/"~'s egység erősítését. Nem is jelentheti. Közelebb keiül tünk a kitűzött célunkhoz, mit kell tennünk a í beszélgetések tanulságainak további minősítése terén. Mik azok a feladatok amik a pártszervezetek előtt állnak? Tudnunk kell a beszélgetések tapasztalatai alapján, mik azok a feladatok amelyeket meg kell valósítani munkatervben, feladatterv­ben a pártszervezet elé kell állítani. Ezeket a feladatokat az összegző taggyűlésen csoportositsálc. Ebben az anyagban, van olyan jelzés, magyarázat nem, mi az oka, hogy annak ki alakulnak ilyen vélemények? i 6 ........................... Jl i 1-- -- - - - ---------- - -- - mát ...... ... - - — ----- - -- . - — -.....

Next

/
Oldalképek
Tartalom