Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1974-05-29

_ ___—« ----------------- ' ' [f^ I ^ - -3- ' • Beszámoltatni esetenként pártcsoport értokezleten, számoljanak be a taggyűlésen. Visszatérni a taggyűléseken a lejárt határidős feladatokra, A taggyűlést úgy kezdeni, ezt a határozatot hoztuk, Az embereknek az aktivitását kell növelni. Vissza kell térni, konkrétabban kell megfogalmazni, vagy pontonként végig menni. Esetleg titkári értekezleten is szólni ezen a szinten, ■•-a-io 1 elvi Ars I Amikor a Politikai Bizottság vonatkozó határozatának végrehaj­tását tárgyaljuk szükséges felhívni a figyelmet a párt vezető szerveinek egyéb hatáz'ozataira is. A Politikai Bizottság 1971-ben és 1972-ben több határozatában elemezte a területi pártszervezetek munkáját - figyelőmbe véve azokat a társadalmi, gazdasági politikai, kulturális stb. válto­zásokat melyek a jelenlegi helyzeteket jellemzik - és meghatá­rozta a munka továbbfejlesztésének főbb irányait. Ezeknek a ha­tározatoknak van egy közös vonása, mely szerint a testületi párt­­szerveknek nagyobb figyelemmel kell foglalkozni a párt alapszerve­zetek irányításával munkájuk segítésével és ellenőrzésével. Az EEG Párt Végrehajtó Bizottságának feladata a határozat alapján egyértelmű volt. Választ kellett adni a határozat negyedig fejezet 3-as és 4-es pontjainak végrehajtásáról. Az előtörjosztás ennek csak részben felel meg. Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy a VB elé kerülő jelentések előkészítésére a jövőben több figyelmet kell fordítani. Ne a Végrehajtó Bizottsági ülésen derüljön ki esetleges félreértés vagy az eltérő felfogás. A vita is bizonyltja, hogy az EMG Pártbizottság pártalapszerveze­­tei sokkal többet dolgoznak és eredményesen mint amit a jelentés tartalmaz, Javaslom, hogy a VB fogadja el a jelentést, ugyanakkor kötelezze az EMG Párt Végrehajtó Bizottságát arra, hogy a saját VB ülésén n valamint az itt elhangzott észrevételek, javaslatok alapján a jelentést egészítse ki és ezt az EMG Pártbizottsága tárgyalja meg, ahol a kerületi Pártbizottság képviseltesse magát. ij}_____________ j

Next

/
Oldalképek
Tartalom