Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1973-10-17

r n fi I- ? -Pártvezetésünk munka tervé és c '1 j>. » hogy « szakrendelő és in­­tézmén eiben dolgozókkal, vezetőkkel mi jobb emberi képcsőin­­tót alakítsunk ki. Éppen udy szeretnénk feletteseink felé is ezt a jó emberi kapcsolatot)elmélyíteni# \ /: XVI.kér. Tan)cb VB. KljiökségéneKŐ és Eü.üsztál.vonok segítésé­ről " \ 1971 óta a kér Tanács több segítséget nyújt mint régebben. Hatékonyen támogatták eü. dolgozóink erkölcsi és anyagi elis­­^ mérését. Ezzel el őse/ji tették a jfl munkahelyi légkör kinlaku-1 ásót.Község,fej lesztosl hl tel biztosi tásáv/U segítették kisebb intézeteink rekonstrukcióját* illetve uj lé>.esitm^nyek létreho­zását. A Kerületi Tanács Elnöksége szervezi a tervezéséhez szükséges társadalmi munkát. Köszönet ezért Tatai Elvtársnak. i 1 munka nyomán már megnyithattak a 6 körzeti orvosi szobát ma­gába foglaló Margit utcai körzeti orvosi rendelőt. Az igy megüresedett Könyvtár utcai rendelő épületét átalakít­va, otthonosan berendezett helyiségek fogadják a betegeket, akik az alkohol és nikotin elvonó idegsznkrorufclénre mennek. Ezekben a helyiségekben működik fővárosunk egyetlen alkohol­­mente a klubja, az ivást abbahagyó!alkoholisták utógondozására. A kerületi tanács kb. 5o.ooo.- ?t-nl, i. Vöröskereszt kb. Po.ooo.­­Ft-ol j irult a költségekhez# , Tervezés alatt van a Cinkotá-Rádió utcai rendelő és novárott­hon o kerületi tanács köítsogvetesének terhére. Kivitelező az Aranykalász TáZ# Reméljük j % és gyorsan fogja megcsinálni. Szakosított körzeti orvosi rendelőt kivannak ltrehozni a közel­jövőben a Rákosi úti körzeti 'rendelő helyén. Arpádf öld-Cibakháza utcai \kdrze ti orvosi rendelőben nz egységes gyermekegéazségügyi szolgáiét részére külön váróhelyiséget é­­pitét tünk. \ Igéretet kaptunk szakorvosi\rendelőnkben a rtg. szakrendelés helyiségének bővitésér e. 1972-ben uj fogászati kezelőógységet és egy biokomb 5+2 polifl­­ziográf EKG készüléket kíaptúrtk a XVI.kér. Tanácstól.- z IMG bölcsődéjét még 6o férőhellyel wgyobbitja a tanács. A Varga József utcai lakótelepen bplpaöde-óvoda komplexum épül. Sajnos az építőipar nemigyekazik a fontos intézmény felépítésé­vel. ■ Evek óta várják Rákoaszentmihályoiti «z örefeek o nopköziot’hont# A János utcai örefeek napköziotthon.Inak építési tervei jóváha­gyás alatt vannak. Kivitelezői kapacitás lekötése megtörtént. I lv / ■■ ■ i 1 \ \ / :j\ i j--Ji 25 _ _ __________

Next

/
Oldalképek
Tartalom