Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1973-10-17

r~ —j-14-Á Marxista világnézet térhódítása az utóbbi években fokozottabb, orvosaink körében, ha nem is gyorsan, de előre haladó irányzatú* Orvosaink nagyobb többségében kifejezetten egyeduralkodó a többi­nél részben-részben elfogadóban lévő a világnézet# , . ' , Tapasztalhatók fenntartó passzivitások^ többféle negativiaztikus adottság szükséges# (/D t ( u szakmai cselekvés mellett a szocialista cselekvést erősíteni* Ennek a problémának előtérbehelyezése és folyamatos figyelemmel kísérése a jövőben is feltétlenül szükséges# Tapasztalatunk szerint orvosainknak sem a szocialista országiak., sem a nyugati országok orvosaival szakmai kapcsolata nincsen# U+rzásuk során, ha alkalom adódik szakmai érdeklődésből megnéznek egy-egy intézményt, de ezeken a látogatásokon a rendszeres kapcso­lat nem alakul ki. Kerületi egészségügyi ágazatunk nem rendelkezik olyan anyagiakkal, hogy kiküldetéseket tapasztalatcsere utakat szervezzen* Szakorvosaink, ha nem előadók csak saját költségükön vehetnek /J#N részt külföldön. rendezett kongresszuson az Egészségügyi Minisztéri­um engedélyével. Jó lenne megfontolás tárgyává tenni miként, teremthetnénk kapcsolatot a szocialista országok orvosaival* Magyarországon tartott szakérdeklődeshez tartozó kongresszus ró? zvét.éli költségéhez is csak minimális összeggel tud intézetünk hozzájárul­ni- Ezeket,a kongresszusokat távoli országokból jött szakemberek felkeresik# A XVI. kér* Tanács, Szakorvosi Rendelőintézetünknek évről-évre több segítséget nyújt. Hatékonyan támogatják egészségügyi dolgozóink erkölcsi és anyagi elismerését, amellyel nagyban hozzásegítettek a jó munkaköri légkör kialakításában* ■ Ji

Next

/
Oldalképek
Tartalom