Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1972-11-15
r n A Pannónia os a Ruházati K?Sz-ek, ohoi az átlagkeresetek alacsony-.■búnk, mint az állami vállalatoknál, teljesen még /bedolgozol/ rendszerben dolgoznak és nagyrészt csak rorziaun^aidoben, otthon végzik munkajukat. Lényegében az állami vállalatok dolgoz inak felvetése még mindig indokolt, bar a kuues-..tuk tendenciájúban közelednek egymáshoz. A pártszervezetek fontos feladatai közé tartozik az e téren fennálló túlzásokkal szemben, a tendenciáknak megfelelően,formálni a küzvélem -nyt. ó./A bevezetőben emii tust nyert, hogy a vállalatok olyan irányú fejlesztése, amely létszámigényhez kapcsolódik, nem oldható meg, mivel a munkaerő források azt korlátozzák. Emiatt olyan vállalati magatartás szükséges, _ amely elsősorban a meglévő létszám megtartására, a munkaorőkapacitas hatékonyabb kihasználására irányul, A Budapesti Bizottság értékelése alapján a vállalaton belüli intézkedések körének az alábbiakra kell kiterjednie kerületi szinten is: /'"'N A vállalatok munkaerőgazdálkodásának tevékenységét ösztönözni kell az élőmunkával való takarékosságra, arra hogy/al-'uj létszám megszerzését, hanem a meglévő megtartását tekintsék elődleges feladatnak. Ennek érdekében szükségessé válik olyan intézkedés a vállalatokon belül, amely a munkaerő gazdálkodást a vállalati gazdálkodás és fejlesztés fontos tényezőjének tekinti. Fokozni kell a hatékonyságot megfelelő rendszeres normakarbantartással, az állóalapok jobb kihasználásával, a müszakszám lehetséges növelésével és felesleges állóeszközök kiselejtezésének gyűrsitasával. Az alkalmazotti létszámemelkedés ésszerű korlátozása érdekében a vállalatok elemezzék a náluk kialakult helyzetet és ennek alapjun intézkedési tervben rözgitsék feladataikat, a belső szervezeti működési rendszerük fejlődését hosszabb távra meghatározó elveket, döntéseket. Az adminisztrációs munka csökkentésére intézkedések szükségesek a vállalati ügyviteli rendszer javittására és fejlesztésére, a belső és külső adatszolgáltatási igények csökkentésére, illetve fokozottabb összehangolására. A vállalatok és pártszervek határozottabb intézkedéseket tegyenek a munkafegyelem és munkamorál megszilárditusara, fokozott gondot fordit/ sanak a vállalati sajátosságoknak megfelelő szakember és vezetőképzés megvalósítására. Fokozott figyelmet kell fordítani a közgondolkodás alakítására, ezzel összefüggésben a becsületesen végzett munka népszerűsítésére, a vállalathoz hu és megíe-elő teljesítményt nyújtó dolgozok anyagi és erkölcsi megbecsülésére. A természetes szaporodás mértékének növelése érdekében hosszabb távon igen lényeges: a többgyermekes családok anyagi helyzetének jelentős javítása /családi pótlék,anyasági segély,gyermekgondozási segély fokozatos emelése, a gyermeknevelés terheinek a jelenleginél arányosabb társadalmi megosztása. A közelebbi időszak munkaerő-helyzetének javit-ása érdek en a fiatal hozások juttatásának fokozottabb segítése, valamint a bölcsőde.., óvodák f r helyeinek bovit jse adna lehetőséget. Az autóbusz program hatásosabb megvalósulása *rdek ben szükséges volna a közoktatás bővítése az ipari tanuló képzésben, a k s-őpiskolakban,vala" int a felső oktatásban - hasonlóan mint az Ut " Vasút, stb.-nél műk', dik. izzel az intézkedés'el spéci lis autóbusz g/ -rt(, szerkeszt..irányító és kivé •, d ző szakomba .. n jvolodnének. Budapest, 1972. október 20. G ÁSD Ah G bő, ő’ií...x’F0i.Il’IKAI KULI dBIS'T S.-.G .j i