Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1972-01-12

r i í Filp elvtársnő: A korábbi évekhez viszonyítva lényegesen pozitivabbnak ítéli meg a munkásőrség tevékenységét. Még korábban voltak problé­mák egyes fegyelmet sértő munkásőrökkel, ezt most nem lehet tapasztalni. Ebben benne van a nevelő munka eredményessége is. Kitérve u vezető és beosztottak közötti ellentétre, véleménye, ho;„y itt nem lehet érvényesíteni a civil élet szabályait, itt, mint a honvédségnél a szabályoknak) parancsnoknak kell a domi­nánsnak lenni. Véleménye, hogy elsősorban a pártszervezet segítségével és a parancsnokság közreműködésével a vezetőket el kell juttattni arra felismerésre., hogy itt nincsmnk kivételek, és az önként vállalt feladatban való lelkiismeretes részvétel nem rontja, hanem inkább növeli a tekintélyüket. Adum elvtárs: Jónak tartja a jelentést, reálisan tükrözi a jellemző dolgo­kat, javára szól még az is, hogy nem hallgat a problémákról. A továbbiakban szél arról, hogy úgy látja, nem beszélünk ele­get a munkásőr feladatok szerepéről, egy kicsit belső kérdés­ként van kezelve. E miatt néha a pártszervezetek elég nehéz helyzetben vannak. Semmi ok nincs arra, hogy ne szerepeljen többet ennek a testü­letnek tevékenysége. Ha jubileumi időszakról beszélünk, akkor ezt az időszakot fel kell használni annak népszerűsítésére, hogy a munkáshatalom érdekeit szolgáló szervezetről TV-ben, rá­dióban több híradás legyen. Nem kivonva ebből a sajtó fontos szerepét. gy olyan garnitúráról, mint az alparancsnokok véleménye szerint érdemes káderfejlesztési tervet készítenio Hisz többször van olyan jelenség, hogy kevés idő áll a kiválasztásra. Ennek isme­retében lényegesen előbbre juthatnánk. 5 a

Next

/
Oldalképek
Tartalom