Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1971-01-21

- 22 -vaf mert tény, hogy ez az első - csak a fontos számunkra, ezt veszik elsősorban figyelőmbe és az embert magát kevés­­bó, pedig ez is lényeges kérdés. A dolgozóik szooiális és egyéb helyzete# Arról meg teljesen megfeledkeznek, hogy dolgozóik több mint 50 %-a ebben a kerületben ól és ezért más Jellegű kötelozettsógei is vannak az üzemeknek# Feltétlenül követelményként kell álliteni, - s ha nem megy akkor adminisztratív eszközöket kell igónybovenni - hogy a fejlesztésnél a gazdasági vezetők vegyék figyelembe,hogy dolgozóik két helyen élnekt az üzemben és a lakóterülete­ken. Javasolom, hogy külön határozatot ne hozzunk a tervre# /'-V Tekintse a két testület ezt a tervet kerettervnek, ami az itt elhangzott észrevételekkel bővül, gazdagodik# Előt­tünk állnak a választások, ahol a Jelőlogyiübóoeken a lakosa ság igen sok Javaslatot tesz majd amit szintén figyelembe kell venni# Javasolom a Párt VB. ób Tanács VB. együttes ülése állapít­sa meg, hogy a kerület IV# ötéves tervének tervezete nagy gondossággal, az egyre növekvő igények és rendelkezésre al­lé erőforrások lehetőség szerinti és célszerű egyeztetésé­vel készült. A tervezetet az együttes ülés reálisnak tartja, mert törek­szik az anyagi eszközök reális felhasználására, figyelembe veszi a Főváros elképzeléseit és nem mond ellent a kerület távlati fejlesztési elképzeléseinek. A terv gyors fejlődés­sel számol# , ^ A két VB. tartsa helyesnek a társadalmi erőforrások kihasz­nálására. teendő további exőfeszifcéseket# Tartsa helyesnek a terv kialakítási módszerét /pártalapszer­­uekben HNF. lezajlott vitákat/ s ezért kapcsolódva Horváth Elvtárs Javaslatához a két testület fejezze ki elismerését a púrtalapszérveknek, aktiváltnak, a Hazafias Népfront Elnök­ségének a KISZ VB-nek, a hasznos közreműködéséért. Javasolom, hogy az alábbi kórdóaekbenfoglaljon állást az együttes VB. ülési- A tervet mint tervezetet a kiegészítésekkel fogadja el munkaanyagként• A Párt VB. ós Tanács VB. a terv fő wélkltüzéseit és fő fejlesztési irányát, - amelyek magukba foglalják általá­nos vonatkozásban a keiület gyorsabb ütemü fejlődését, ezen belül a lakásépítkezés meggyorsítását, a régóta hú­zódó problémák megoldásút, az óvodai férőhelyek növelé­sének meggyorsitását, - ezeket a fő célkitűzéseket - a két testület elfogadja# >(- m j I *

Next

/
Oldalképek
Tartalom