Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1971-01-07
r Nevelési és szűrvezési föladat;ok: 1. / Pártunk X, Kongresszusának Határozataiból adódó feladat meghatározása megértetése, megvalósításához segítségnyújtás, erre való felkészítés. 2. / Az egész tényleges és tartalékállomány részére időszerű politikai, katonapolitikai tájékoztatót tartunk és szovjet katonai filmeket vet itt iáik honvédelmi agitációnk fejlesztése céljából, törekedni kell, hegy a munkásőrök legyenek ennek magyarázói, 3. / A politikai oktatás fontosságút hangsúlyozzuk, hogy azon minél nagyobb létszámban vegyenek részt munkásőreink, különös gondot fordítunk a pártonkivüli munkásőrökre. 4. / Az állomány stabilitására a következő években nagyobb gondot fordítunk, hogy fennállásunk 15 éves jubileuma, valamint a 10 évet, 5 éves szolgálatot elért munkásőrök maradjanak a testületbe. 5. / az uj munkásőrök cseréjét ez évben is _ %-ban javasoljuk jóváhagyni, elsősorban 35 éven felüli szakmunkások, nők, gazdasági középvezetők és pártonkivüliek köréből, a bázisokról felvenni a korábbi VB. tájékoztató alapján, j * IX.-9-J l