Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1970-10-29
r~ n \ ' j . ■ ... 3 i A felszólalások} az észrevételek három kérdéscsoportban összesíthetők; I '- A véleménynyilvánítások többsége az Irányelvekben megjelölt feladatok szükségességét hangsúlyozta, kifejezve azok sürgető megoldását is,- Más részük a társadalmi életünk ellentmondásairól a dokumentumban átfogóan megfogalmazott gondokról mondott véleményt, saját tapasztalatai alapján., Többen kérték, hogy a Kongreszszus nagyobb figyelmet fordítson gondjaink ás problémáink megoldására, ezekkel részletesebben foglalkozzék,- Majd minden felszólalásuun a helyi gondok felsorolása, elemzése kapott helyet. Számos javaslat hangzott el a helyi politikai, gazdasági, intézményi vezetés számára, a munkahelyi feladatokra vonatkozóan^ A taggyűlések állás tfoglal tok a Kongresszusi dokumen.tum.pk ké, dóselben, A vitában elhangzottakat minősítették és a vezetőség javaslatai alapján a pártszervezet véleményét egységesen kialakították,.Több helyen, állasfoglalásukat hatápozatilag is megerősítették, pl. a 13 éves korhatár kérdésében, A tapasztalatok arra is felhívják a .Ügyeimet, hogy a taggyűléseken kialakult sokrétű viták komoly feladat elé állították a titkárokat a vita lezárása alkalmával, A titkárok felkészültségének és rátermettségének függvényében változó eredménnyel oldották meg feladatikat. Kerületünkben megtartott Pártértekezleten a KB. határozatának megfelelően három napirendi pontot tárgyaltak. A beszámolók jellemzője, hogy tükrözik a négy év alatt kifejtett tevékenységet, elemzik a IX. Kongresszus határozatainak helyi végrehajtását, A meghatározott feladatok alapját képezik a további munkáknak. \\__________________________________________________________. .j ML.