Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1969-11-19
i— "I 5 ' ' - 6 -Király elvtárs: Néhány kérdésre visszatérve az alábbiakat mondja: KGST vonatkozásában arról volt szó, hogy a műszakiak ennek gazdasági oldalát bírálják. Azonban azt nem kell elkendőzni, hogy egy-egy műszakiban ez politikai hangulatot is felvet, amivel a pártszervezetek találkoznak, és amivel meg kell birkózniuk. Bizonyosfoku összehasonlításokkal, ferde nézetekkel lehet találkozni. Ezekben az összehasonlításokban vannak pozitív meglátások is; igy pl. elmondták, hogy azonos tipus munkaráfordítása pl. a Pakart müveknél 30 mérnök évet kívánt, addig mi 4 mérnök évet vettünk igénybe. Ha nemis egyértelműen lehet elmondani ezt minden tipusha, de egy bizakodásra lehetőséget adó megállapítás. A műszaki konferenciákkal kapcsolatban elmondja: hogy ezek általában megvannak, de ezt inkább vitajellegüvé akaják fejlesztni. A Pártbizottság és a vállalatvezetés most dolgozza ki azt a módszert ami ezt lehetővé teszi, és nemcsak a felsőszintű vezetőknél, hanem a középszintű vezetők esetében is. Rendkívül nagy figyelmet kívánnak biztosítani arra, hogy a műszaki osztályok Mne önmagukért*' legyenek osztályok, pl. a Gyek-nek legyen feladata a gyártás teljes előkészítése, vállaljon felelősséget a termelés későbbi kihatásáért is* Az ösztönzőbb bérezési rendszer kialakításánál mind ahogy a fizikaiak bérezésénél a darabbért, úgy itt is valami hasonlót szeretnének bevezetni. így pl. egy kifejlesztő típusra bizonys Pt összeget biztosítunk. A helyi pártoizottság a műszakiak problémájával foglalkozik, habán a Bp-i határozatnak volt impulzus jellege. A foglalkozás során j&eső érzésüket fejezték ki, és a továbbiakban is igénylik ezt. A pártbizottság nem ült e tekintetben tétlenül. Három műszaki párt alapszervezet van jelenleg, és a pártbizottság^ párt végrehajtó bizottság munkatervében szerepel a partalapszervezetek beszámoltatása és ez minden esetben meg is történik. Ezzel párhuzamosan a gazdasági vezető beszámoltatása is napirendre kerül. Elmondja, hogy a pártbizottság feladatául tűzte ki, hogy a vezető beosztásban lévő műszakik felé a hármas kritériumot felállítani. Zöméről ezt már el lehet.mondani• Követelménykétn állítják fel, hogy necsak gazdasági vezető, hanem politikai vezetője is legyen a területnek. _____________________________________________________l______________________________________________________________ .J