Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1969-04-23
i * - 5 - ’ Az osztályok a jogszabályokat ismerik, a pártszervezet részéről az a fontos, hogy ismerje az osztályok munkáját, és ha kényesebb esetek merülnek fel, abban adjon segítséget. Végezetül elmondja, hogy Aradi elvtárs munkaköre nem összeegyeztethető a titkári funkciójával. Ez az osztály az, ahol szinte minden megtörténik, elképzelhető, hogy nem mindig ura a helyzetnek. Ebből a beosztásból nagyon nehéz nevelési módszereket alkalmazni és példamutatást követelni. Nyúl elvtárs: Hozzászólásában elmondja, hogy már az anyag összeállításakor is érződött, hogy a vezetőség néhány alapvető kérdésben bizonytalan. A Szerv. Szab. biztosította jogok tekintetében még ma is sok téma felett vitatkoznak, bar alapvető segítséget ehhez a pártvezetés megkapta. Hiba, hogy a Tanács vezetői részéről az éveken keresztül elhangzott párt/-v szerű, színvonalas értékítéletek kialakítását a pártvezetés, a párttagság nem tudta megfelelően lefordítani. Aggálya továbbra la a pártvezetőség Adám elvtárs által is megfogalmazott gondolatokat - amit a megnövekedett feladatok indokolnak - nem tudja ilyen szinten megoldani. Nem tartja megfelelőnek és jónak azt a munka-elosztást, ami a vezetőségen belül van. A vezetőségi tagok nem nyújtják azt, ami bennük van. Aradi elvtárs szemléletében is van egy-két olyan vonás, ami nem egészséges, pl. különböző kritikai észrevétellel illet elvtársakat, de nem találja meg a módját ennek tisztázására. Az elterjedt esetleges hibás nézetekre a pártvezetés nem reagál, vagy későn reagál. Miért nem? Egykicsit félnek a retorziótól. A feladatok sok esetben nincsennek megfelelően végrehajtva. Aradi elvtárs véleménye, hogy jelenlegi munkakörét nem tudja a titkári funkciójával összeegyeztetni, de ugyanez a gondolat felmerül a többi vezetőségi tagok részéről is. Indokoltnak és szükségesnek tartja a pártszervezet munkájának megjavítását, azórtis, mert kerületi szinten sok kritika, észrevétel hangzik el a Tanács munkáját illetően. Munkátérveikben nem minden esetben szerencsés a pártvezetőségi ülések, taggyűlések témáinak megválasztása sem. Dóra elvtárs: A Tanács pártvezetősége, Aradi elvtárs nem kis feladatot vállalt magára, amikor ezt a témát VB elé hozták. Maga a téma is mutatja, hogy ebben a kérdésben útkeresés folyik, szinte budapesti vonatkozásban más Tanácsoknál is. Egy uj dologról van szó, és a IX. Kongresszustól eltelt idő nem volt elég rfftífg hogy belerázódjanak, és ez összefügg a Tanács sajátos helyzetével. Igaz, hogy hivatali alapszervezet, de nem mindegy, hogy hogyan dolgozik, és milyen hatékonysággal, mert ez kihat a kerület egy részének politikai hangulatára. Hozzá kell tenni azt is, hogy a Tanács apparátus munkamódszere bizonyos jogszabályokhoz, törvényekhez kötött, és Így tevékenységük időnként összeütközik a lakosság veit- vagy ?___________________________________________________ .J.