Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1968-02-14
n i { -6 - j A felajánlásokkal kapcsolatban elmondja: hogy az első üzem megtartotta a ropgyűlést, ahol felajánlások születtek, amit műszaki konferencián kiválnak majd ismertetni. Majd egy későbbi időpontban kerül sorra az üzemek munkaverseny felajánlásainak külön röp^yülésen való elfogadására, amelyek főként minőségi és gazdaságossági önköltség csökkentési feladatokat fog tartalmazni. Amit a jelentés rögzít az helytálló: a társadalmi szervek nem tartják kielégítőnek, hogy a termelés ilyen jelentős emelkedése mellett a nyereség nagymértékben csökken,'Ez úgy jellemezhető, hogy a nem teljesen megalapozott önköltség 6,2 napos nyereséget irányoz elő. Ezt nem is lehet kielégítőnek tartanig és valószinü,'hogy ez a hangulat fog megfogalmazódni a term. tanácskozásokon is. Ennek orvoslására igen sokat lehet és kell tenni, ¥an anyag pazarlás, ésszerűtlen intézkedések, munka-fegyelmezetlenségek, s ezekben a tekintetekben számítunk a dolgozók megértésére es cselekedőtéré, összehasonlításképpen elmondja, hogy az Ikarusnak az anyagköltség hányada 82,2%, az ossz bérköltsége pedig 5*6%* Ez egy torz helyzetet mutat. De mi van a 82i2% mögött? A motor árak változása 30,5 millió Et veszteséget jelent a vállalatnak, az üvegiparnál lévő ár-változás 16,757.000 Ft, és még ha; sonlóan más árvá,tozások, amelyek 61*992,000 Ft-ot tesznek ki, és ezek mond a nyereségből lesz levonva, /A nyereségre blazirozott öszszeg: 80 millió/ Ezzel szemben az Ikarus eladási árai fixek, mind bel- mind külföldön egyaránt, /az anyag árak viszont emelkednek/ Ez a kérdés egyik oldala, A másik Össze függ a nagy felfutással, aminek biztosítása'komoly nehézségekbe ütközik, és enélkül nem'lehet buszt csinálni, > A munkakihelyezés 25-30%-kal drágább. Elmondja, hogy Kádár elvtárs, Németh elvtárs, György elvtárs sok mindent láttak, s elmondták, hogy nem lehet hagyni, hogy a magyar r? ipar egyik jelentős üzemi - önhibáján kivül - tönkre menjen. Intézkedések történnek, pl, a motor árak felülvizsgálására, ezen kivül több más intézkedés is folyamatba lép, A kedvezőtlen hangulathoz hozzájárul még az is, hogy a rekonstrukció megszűnt, a dolgozók elestek a túlórától, amelyeket már szinte bele kalkulálták a jövedelmükbe, ; Szentirmai elvtárs úgy fogalmaz, hogy ha a rendkívüli helyzet 1968-ban nem változik, szűkös évek jönnek'az Ilcarusra, Szükségesnek látja a 200 -as kocsicsaláddal előjönni. Bármennyire is hasznot hajtó a tőkés-buszok gyártása, nagyobb ráfizetést jelent az országnak, / 1-^1 db-os szériák készítése / Ezekből nagyobb szériák nem várhatók, Tódika elvtárs: A termelési tanácskozások tapasztalatairól kivánok egy pár szót mondani. Az EMG-ben ezek lezajlottak, és úgy érzem, hogy az előkészítés az eddigiektől eltérően sokkal nagyobb gonddal lettek megtervezve, a PB ülés határozata alapján. Fő kérdés volt az 1968-as évi terv felfutása, szó volt a darab bér bevezetéséről, és a 44-óra munkahétre való áttérés feltételeiről, 2 I -------------------------------------------------—.....■■■■■■......... .........................■— .................... ......."-----------------—---isla. ■ : ■ , ■ ... " ---------;"»C— u I