Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1967-12-20

XVI, kér .Aranykalász Mg „T sz . JELE N T S a termelőszövet kezet 19P7<évi tervteljesitégéről és az 1968.évi célkitűzésekről. Tiszt élt Végrehajtóbizottság! A tsz. vezetősége az elmúlt év tapasztalatai alapján,figyelembevéve a Párt IX. Kongresszusán hozott határozatot a mezőgazdaságot érintő­en, - készítette el az 19f7.évi termelési és pénzügyi tervét. A tsz. szűk vezetése úgy látta jónak, hogy ez az évi tervismertetés előtt a főbb tervmutatókat előre Írásban a tagok rendelkezésére bo­csátotta, hogy a terv megvitatásánál aktivan részt tudjanak venni. A vezetés ezen intézkedése helyesnek bizonyult, mert az üzomtcrv el­fogadásakor igen élénk vita alakult ki, a vita lezárása után egyhan­gúlag elfogadták. Ezekután a terv nemcsak a vezetők terve, hanem a tagságunk egészének közös tervévé vált. Az üzemterv évközbeni végrehajtása során szervező- irányitó munkánk tevékenységénél figyelemé evettűk és alkalmaztuk a legutóbbi párt VB. ülés útmutatását, határozatát. A vezetés munkája tervszerűségének biztosítása érdekében intézkedési tervet készítettünk, melyben személyekre bontottuk lo a terv megva­lósítása céljából szükséges időről-időre jelentkező feladatokat. Az intézkedés végrehajtását ellenőriztük és elemeztük, ahol szükséges volt változtattunk. Fő feladatként a vezetés a következő célokat jelölte meg: 1./ a vezetés színvonalának gyorsabb emelését, 2;/ költségcsökkentés mellett a terméshozamok folyamatos növelését, 5./ tagság jövedelmének fokozását, 4./ társadalmi tulajdon fokozott védelmét, A vezetés színvonala úgy a választott, mint a függőtlenitott veze­tőknél hatékonyan növekedett, aktivitás torén is lényeges fellendülés tapasztalható. A testületek ülései színvonalasabb, értelmében haté­konyabbak. Véloményom szerint a vezetés alkalmas a gazdasági roform végrehajtására és a tsz.előtt álló feladatok elvégzésére. A középvezetők munkája az elmúlt évekhez viszonyítva fejlődést mutat. Munkájukat tervszerűbben végzik, ami megnyilvánul, a munkafeladatok időbeni tájékoztatásában a dolgozók felé. További nevelő munka válik szükségessé a szakvezetők részéről a középvezetők felé az uj techno­lógiai eljárások megismertetése területén. Az elmúlt évek termeléséhez viszonyítva nagyobb gondot fordítottunk a tápanyag visszapótlására, igy 15 %-al több szorvostrágyát, 18 %-al több műtrágyát'használtunk fel. Ezenfelül 100 kh területen talajjaví­tást végeztünk. A talaj élők kitoltuk ki észitési munkákat a növénytermelés . jobb minőségben végeztük cl és úgy ala» i profilunkat, hogy maximálisan gépesít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom