Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1964-11-18
A kerületi küldöttértekezleten elhangzott 33 hozzászólás a küldöttek nagy aktivitását mutatja. Több bélcmóny ég javaslat hangzott el a kerületi KISZ Bizottság irányitó, ellenőrző munkájával kapcsolatban, a politikai oktatás rendszerére vonatkozóan, A felszólalók ismertették alapszcrvczetük életét, problémáit, a tarmmlés Segítésében elért credmé nyeiket, Pl, EMG KlSZ-védnökségvál'lalásainak eredményei, Drábik József olvtárs ismertette az Autóalkatrészgyár KISZ-szorvozoténok felhívását a "Kongresszusi hónap"megszcrvczósre vonatkozóan, Feronczi László Ívtárs foglalkozott az ifjúság kulturális növelésének fontosságával, az ifjúsági klubbok munkájának megszervezésével. A vezetőség és küldöttválar,'-tó taggyűlések, valamint a küldöttértekezletek előkészítése és megtartásával kapcsolatos feladatokat eredményesen oldotta meg a kerületi KISZ Bizottság, az üzemi KISZ bizottságok, a LISZ'SÚzcrvozcteke A középiskolai és az iparitanuló KISZ-alapsz or vezetek választási munkáját külön is ki kell ÓfloLnl, mert az ezzel kapcsolatos feladatokat ?. tanulmányi óv beindulásával párhuzamosan oldották meg, így kevesebb idő jutott a felkészülésre, a káderkiválasztásra , A választási munkában elért eredményeink mégnngyobbak leheti-’: volna ^.kkor, ha választások p litikai előkészítése során minden alapszervezetben megtudjuk tárgyalni a KISZ Központi Bizottság kongresszusi irányelveit, és ereményesen h^sználjuk fel a propaganda különböző lehetőségeit, / Plakátok, faliújság. fotó, kiállítás stb./ Véleményünk szerint helyeslcnne, a KlSZ-vezetőség-választásokat tavaszszal megtartani, igy kevesebb objektív körülmény akadályozná a munkát,, a közép-iskolái és Iparitanuló alapszervezetok részére is több idő jute na a előkészületi munkák elvégzésére, A veze tősé.gválasz tások befejezése után fontos feladatunknak tartjuk | a KISZ-vezctőképzés megszervezését, a r oszcrtosokbal’ való rendszeres I foglalkozást, az alapszcrvek munkájának helyszíni, állandó segítését. | A megváló;.-rtott kerületi KISZ Bizottság és Végrehajtó Bizottság műnké- I jónak jó megszervezóso, társadalmi bizottságok létrehozása fontos feltétele KlSZ-szcrvezcteink tartalmi munkájának további emeléséhez, Budapest, 1964, november 13, KISZ XVI. kerülőt! Végrehajtó Bizottsága ’