Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1964-04-08
! I * - 8 - J • a másik fontos dolog a napközik fejlesztése. A napközikben folytatott nevelőmunkára helyezem a legfőbb súlyt. A legnehezebb körülmények között lévő szülők gyermekéi el lettek helyezve. Véleményem eze int a napközis munka fejlesztésre szorul. A jobb feltételek megteremtéséhez az elvtársak részéről is kérjük a segítséget. Befejezésül kérem a Budapesti Pártbizottság segítségét abban, hogy ha az elkövetkező tiz, vagy húsz évben valami lesz létesítve a kerületben, akkor ezt itt kint a helyszínen is rögzítsék. Juhász Ignácná elvtársnő: A jelentés mélyen eüeüzi, hogy a Budapesti Pártbizottság a kerületi Pártbizottság határozatát hogyan sikerült végrehajtani. Jó lenne ha a Tanács Oktatási Osztályának munkáját jobban elemezné az anyag, hogy hogyan érvényesül az irányitó, segítő munka. Hasznos lenne az igazgatói értekezletek és az igazgatói munkacsoport munkájának elemzése is bővebben. Itt el kellene mondani, hogy vannak nagyon jó pódáink, eredményeink, hogy az igazgatói értekezletek színvonal, és tartalma mennyiben változott és mennyiben segítette elő az iskolareform végrehajtását. A másik feladat, hogy hogyan tevékenykedett az osztály ' annak érdekében, hogy azokat a dolgokat, amelyeket az Állandó Bizottság megadott xű Inul .tokként, hogyan sikerült végrehajtani. Jó lenne elbeszélgetni azokkal a pedagógusokkal akik a kerületben laknak, lehet, hogy egy-két beszélgetés alapján eljönnének a mi kerületünkben. Kérjük az elvtársak segítségét abban, hogy az iskolákban a szakoktatók problémáját meg tudjuk oldani. Hz meghaladja a mi hatáskörünket es ez nem csak nálunk máshol is probléma. Ha ez a kérdés megoldást nyerne akkor megfelelő szakembereket tudnánk alkalmazni. A szakközépiskola bővítése nagyon nehéz kérdés. Vida . elvtárs az iskola igazgatója nézett az iskola közelében egy elég nagy államosított házat, mely alkalmas lenne, a műhelyek kialakítására, de ebben a házban 7 lakó van. Ezeknek a lakóknak megfelelő lakásba való elhelyezése nagy nehézségekbe fog kerülni. Ennél a kérdésnél is kéri a Pártbizottság segítségét. Kopp elvtárs: Az anyag és az itt elhangzott hozzászólások tükrözik, hogy az iskolareform megvalósításának döntő szakaszába léptünk, mert most már tartalmi feladatokat kell megoldani. Elmondja, hogy az elmúlt héten kint jártak az ÉMG-ben felvetettük azt, hogy minden szerv tegyen meg mindent a maga területén, hogy milyen módon lehet a két negyedik osztály elhelyezését biztosítani. A Fővárosi Tanács Oktatási Osztályával egyetértésben született egy ol yan javaslat,a Corvin gimnáziumban csökkentettük az feiv bető tanulók számát két tanulócsoporttal, ez két helység felszabadulását jelenti, I _____________________________________________________3______________________________ Jl