Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1963-03-20
Adám elvtárs tájékoztatja a Végrehajtóbizottságot a kerületben lezajlott árvíz és belvíz veszélyről., Mint ismeretes a mi kerületünk is részese volt az elmúlt hetekben történt belvíz és árviz veszélynek. Március 7-én keletkezett gyors olvadás következtében az árkok nem megfelelő állapota, ami egyrészt a tanácsi szervek és a lakosság nem megfelelő hozzáállását jelentette ehhez a munkához, komoly problémát okozott. Március 8-án - amikor a viz a csúcspontra hágott - akkor még teljesen a helyi erőkre kellett támaszkodni. Külső szervektől ekkor még csak a'Tűzoltóság szerepét vettük igénybe. Mint ismeretes március 10-én elég nagyméretű zápor eső esett, ami a bonyodalmat még jobban növelte, olvasztotta a havat és ebből további problémák merültek fel. Március 11-én fellépett az árviz veszély és a belvíz veszély. Ez a részünkről már a koncentrált cselekvést tette szükségessé, több külső segítséget kértünk. Itt előtérbe került a hatóság segítsége, de számításba vettük az üzemek dolgozóinak és a kerületi lakosságnak a segítségét is. Az üzemi igazgató elvtársakat, tömegszervezetek vezetőit megkerestük és segítségüket kértük. Március 11-én - éjszaka - a veszély fokozódott, igy vált szükségessé, hogy országos szervekhez is fordultünk segítségért, mert a viz nagyon fontos részeket öntött el. Ezen az estén személyes tájékozódást szereztek az elvtársak a Budapesti Pártbizottság és a Fővárosi Tanács részéről. A Honvédség;, karhatalmi szervek, tűzoltóság segítségét sikerült megkapni, és a veszélyek leküzdéséhez speciális alakulatot küldött ki a felsőbb szerv. Ezek az alakulatok ^y°rs segítséget nyújtottak a Simongáti hídnál, ahol gátat építettek, hogy a mélyfekvéső területet megvédjék. Ezzel a gáttal néhány órát nyertünk. A délelőtti órákban a gátnál - nyomás következtében - a hid megroppant’ és beszakadt. Ennek ellenére annyit elértünk, hogy Rsztra. veszélyeztetett tér '.létén sikerült időt nyerni a ki költöztetéshez. Másnap ezek a problémák még súlyosbodtak, nagy nehézségek és bonyodalmak merültek fel, de mégis uc.y érzem, hogy sikerüti a vizet a leginkább nem veszélyez tetett területre - lakatlan - irányítani. gzoretnék néhány olyan problémát említeni, ami a következményekkel kapcsolatod; Bár a pontos fölmérés most folyik, de eddig megállapítható, hogy ÍJ ház dőlt Össze és 70-80 azoknak a házak’■ zár’ , amik számottevően megrongálódtak. Gondonkat jelentős mértékben növeli a veszélyeztetett épületekből elköltöztetett emberek elhelyezése. El vagyunk arra készülve, hogy az átázott vertfalak és vályogépületek további házakat fognak összedönteni.-J