Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1961-07-20
^ £*»•■» ‘ ilfcj.—K, t I m.te. Magj :,r ^zoelalUt • Lünk-.'..-párt Budapest, 1961. július 11. .XVl.,kvi’. ^Biso-tt.^ága, B/XVl/1/81. Ená. jelentés a kerületi Régi Munkásmozgalmi Ügyekkel Foglalkozó Bizottság munkájáról. 1957-ben, az ellenforradalom után Pártunk Központi Bizottsága megállapító! ug azt, hogy az ellenforradalom időszaka alatt főképpen azok az elvtároak álltak ki a párt mellett, és tartották fenn a kapcsolatot a mozgalmi szervekkel, akik a felszabadulás előtt részt vettek a-munkásmozgalom különböző szerveiben. ^Ennek a felismerésével a Központi Bizottság olyan határozatot hozott, hogy a régi mozgalmi elvtársakat nyilvántartásba kell venni, mindazokat, akik régi mozgalmi tevékenységüket igazolni . tud jálj;, azoknak mozgalmi tevékenységét el kell ismerni. ’ . Ennek a határozatnak következményeként megalakult a Központi Bizottság és a Budapesti Bizottság mellett mümödő Régi Mozgalmi Elvtársakkal Foglalkozó Bizottság, melynek feladata a munkásmozgalmi múlttal kapcsolatos esetleges vitás kérdésekben állást foglalni, javaslatot terjeszteni illetékes szervek felé. Az MSzMP Titkárságának 1957* októberi határozata értelmében kerületünkben is megalakult, a fenti bizottság. Első feladata volt a bizottságnak, hogy a kerületben lévő régi mozgalmi elvtársakat nyilvántartásba vegye* ezért valamennyi pártvezetőságeinkück eljuttattuk a mozgalmi kérdőíveket áznál, hogy azokat juttassák el mindazon elvtársaknak, akiknek régi mozgalmi tevékenységük van. A beérkezett iveket egyeztettük nyilvántartásunkkal. A befutott kérdőívek birtokában a Bizottság megkezdte a tevékenységét, külön-külön minden elvtárssal szomályesen elbeszélgetett, ha szükséges volt egyes elvtársakkal 3-4 esetben is foglalkozott, mert a Bizottság nagy súlyt helyezett arra, hogy olyan elvtársakat ismer el, mint régi munkásmozgalmit, aki vagy Írásban, vagy olyan elvtársaknak az igazolásával tudja igazolni mozgalmi tevékenységét, akiknek magúknak is a felső szerv által el van ismerve munkásmozgalmi tevékenységük. Sajnos találkoztunk olyan elvtársakkal is beszélgetésünk folyamán, akik szóban elmondották mozgalmi tevékenységüket, azonban írással, vagy élő tanukkal igazolni azt nem tudták. A Bizottság igyekezett megmagyarázni, hogy ez a lerendezés szükséges, azonban ez neírj minden esetben sikerült, úgy érezzük, hogy egy pár elvtársban sérelem maradt. Modósitó javaslatunkat minden esetben megtettük a Párt Vágrehajtóbizottság felé. Ezeknek a kérdőiveknek a 100 $>-os fkidolgozása elég nagy munkát hárított a Bizottság tagjaira, 3 év k llott ahhoz, hogy a Bizottság a munkát befejez’", o Időközben felmerülő újabb igazolások két hónapon b^lül lerendezést nyernek. * , . / . . ' . ■ > r ' 'Yz- ■ ’ -i . ; ■ jj _^