Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1961-03-29

■W Z|. «■» a felsőbb szervek bizalmatlanok velük szemben, nem bíznak bennük s nagyon erős kézbe kellett fogni a vezetőség tagja­it, mert ott akarták hagyni a gyárat. A terv érdekében azon­ban mindent megtettek és most már szégyelik azt, hogy a hozzá­állásuk nem volt olyan, mint amilyennek lenni kellett volna. Szégyelték azt, ami a gyárban volt, mégsem tudtak ellene tenni semmit, a problémákat nem igen tudták megoldani. Remélik, hogy ilyen többet nem lesz.a Uzsoki elvtárs: Jelentést a VB jónak tartja, sokoldalúan elemzi, értékeli a Politikai Bizottság határozata alapján megtett intézkedéseket és az elvégzett munkát. Úgy látják a Politi­kai Bizottság határozata megjelenése után az EMG-ben is az elvtársak komolyan felmérték a helyzetet, hozzáfogtak a ha­tározat végrehajtásához. Intézkedési tervek elkészültek, ezt a jelentés is tartalmazza, tükrözi azt, hogy a Politikai Bi­zottság határozatát a kommunista vezetők, az elvtársak meg­értették. Ahhoz, hogy a vállalat pártszervezete, illetve ve­zetősége célkitűzéseit meg tudja valósítani, a termelés mu­tatói úgy formálódjon, úgy alakuljon, ahogy a párt elvárja az EMG dolgozóitól, egyrészt a pártszerv részéről tervszerű meggondolt, megfontolt pártpolitikai munkával alá kell tá­masztani az intézkedési tervek megvalósítását. Felvilágosító munkát kell végezni, hogy ezek a célkitűzések meg legyenek valósítva. A párt és gazdasági vezetőinek, tömegszervezetek­nek nap, mint nap kézben kell tartani és végezni ezt a mun­kát. Az intézkedési tervekben foglalt feladatok végrehajtá­sát komoly mértékben segitheti a szakszervezet irányitó és szervező munkája, tevékenysége. A szakszervezet tevékenysége a termelés irányában ott kezdődik, a szocialista munkaverseny kibontakozásán keresztül segíti a célkitűzések tulteljesité­­sét, a termelékenységi mutatók teljesítését. Érdemes ezzel fog. lalkozni. A premizálás ma évről évre érvényesül és megvaló­sul a vállalatoknál, a hatását nem szabad sezm elől tévesz­teni. Pártszervezetet arra kéri, hogy a maga területén fel­tétlenül biztosítsa azt, hogy a premizálás azoknak a tervek­nek tükrében történjen, ahogy a xáii párthatározatok utalnak erre a termelés érdekében, hogy magasabb célkitűzéseket va­lósítsanak meg. A munka termelékenység irányába ható tényezőket kell komoly mértékben az EMG-ben befolyásolni a vezetésnek. A tervek tel­jesítési mennyiségét illetően az elvtársak mindent elkövettek a múltban is. Ami1 a termelékenységi mutatók alakulását ille­ti, az elmúlt évben komoly problémák, bajok voltak. A terme­lés felfutása az EMG-ben magasabb, mint más vállalatnál, egy dolgot kell látni és az ottani elvtársak szemléletébe is át­ültetni és a lehetőség meg van a gyárban, hogy a termelékeny­ség alakuljon úgy, ahogy a párt elvárja tőlük. Ilyen irányba kell sokoldalú tevékenységet folytatni és befolyásolni a vál­lalat munkáját, tevékenységét. Adva vannak a lehetőségek és a felmerülő problémákat a vállalat meg is fogja tudni oldani. A munkanap fényképezés kérdését figyelembe kell venni és ezt tanulmányozni. Úgy dolgozzanak Kiskapusi elvtársék, a pártszervezet, olyan intézkedéseket tegyenek vállalati, gazdasági vonatkozásban, politikai vonatkozásban, a mutatók túlteljesítését tűzzék ki célul. Pártszervezet segítse, támogassa a szakszervezetet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom