Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1960-06-08
r-~ ■ ■ ' i i p. ■■ i . > i ' "* MMjaar r n j> 4502 '- 2 -Elhatározásunk volt és azt lövetkezetesen meg is valósítottuk teljes bizalommal és őszinteséggel fordulunk a párttagság a pártonkivüli dolgozók felé és bizalmunkra a bizalmukkal fognak felelni. Amit mondunk a párttagságnak azt mondjuk a pártonkivüli dolgozóknak is, tetteink és szavaink sohasem fognak eltérni. A pártszervezet életét beindítottuk a tagság figyelmét a termelő munka vitelére irányítottuk, azt mondtuk fontos az agitáció, de ők legyenek azok, akik a tevőleges munkában is az élenjárnak, akkor követni fogják őket a pártonkivüli dolgozók is. Meg kellett szüntetni azt a téves nézőpontot, ami kezdett uralkodni a pártszervezetben, hogy adminisztrativ eszközök alkalmazásával az emberekkel való egyéni foglalkozás és törődés teljesen háttérbe szoruljon. A vezetőség ujjáválasztása óta hat hónap telt el és az elért eredményeket a párttagság és a pártonkivüli dolgozótársaink is tapasztalják és ennek hangot is adnak. Mint említettük a párttagsággal együtt kb. l^o fő véleményére támaszkodva rögzítjük tapasztalatainkat, nem számítva a tömegszervezetek vezetői által elmondottakat. A párttagság zöme ma aktivan dolgozik, a termelő munkában derekasan helytáll. Ezt bizonyltja, hogy a legutóbbi kitüntetések alkalmával teljesen, megérdemelten a munkájuk alapján és a dolgozótársaik jóváhagyásával 6 párttagunkMKiváló Dolgozó” kitüntetést, 3 párttagunk ” Kiváló Dolgozó Oklevelet” kapott. Ezenkívül 6 párttag dolgozónk kiváló termelési , illetve mozgalmi munkája után Kormány, illetve Miniszteri kitüntetésben részesült. A pártonkivüliek ma már szabadon elmondják véleményüket,a fizikai dolgozók például a beérkezett vélemények szerint, de a mindennapi tapasztalataink is azt igazolják, amikor ügyes-bajos dolgaikban hozzánk fordulnak, biznak bennünk. . / . ______________________ 9 u a