Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.21.a/4)
1960-01-13
j— —I S 4818 J q / ^ Pc.il i/ 0 jl i. j . i. <. • i. i,'.v.íA J (X ■;> A párt politikájának főbb célkitűzései a pártonkiviili dolgozók között egyetértésre talált, Az ellenforradalom után "'az eszmei zűrzavar a dolgozók fejében döntő mértékben tisztázodótt„ A dolgozók figyelemmel kisárték a kongresszus beszámolóit és határozatát, biznak a pártban, biznak jővőjükben, Jó eredményeket tudtak elérni az 1959o március'6-í határozat megértetése és annak végrehajtá sa terén* A párttagokkal elsősorban taggyűléseken, pártcsoport értekezleteken, a pártonkivüli dolgozókkal mühclyártckezleteken és termelési tanácskozásokon tudatták, hogy a többtcrmclás az önköltség csökkentés , a sclojtosökkentós, tehát az odadó munka a dolgozók személyes érdekeit is szolgáljad Módszerük nem merül ki csupán a szóbeli fclvilágositásbsn, hanem felhasználják az. Írásos agitáció eszközeit.is* A kongresszusi műszak alatt naponta villámujságot adtak ki, melyek tudatták egyes részlegek, egyes dolgozók "eredményeit és jelentették milyen tényezők akadályozzák a rájuk eső felad,átok megvalósítását* A kiválló dolgozók- 1 ról és brigádokról dekoratív kivitelű képes tablót kászitettoko Véleményünk szerint nagyobb serkentő hatása lenne özeknek a tablóknak, ha nem az irodaépület sötét folyósóira, hanem a műhelyekben helyez- •• nák tízeket elő Az agitációs ás felvilágosító munka azáltal is hatékonyabb lenne, ha a pártcsoportok mozgékonyabbak lennének*. Ezidő szerint még nem képesek a pártcsoportok átfogni a hozzájuk tartozó terű-, léten az emberek véleményének,, életfelfogásának irányítását0 Á.pártcsoport értekezleteket azonban megtartják, de legtöbb esetben csak a taggyűlések napirendjével foglalkoznak* Nem foglalkoznak olyan fontos kérdésekkel, mely az üzemben megtalálható, mint pl; az irodai ás a fizikai dolgozók közötti tartózkodó viszony, vagy a párttagok ás a •pártonkivüli dolgozók közötti kapcsolat szorosabbá tételével,. Téves ás helytelen nézettel is találkoztunk a vizsgálat során* A mezőgazdaság szocialista átszervezeése terén az üzem dolgozóiak nem egységes a véleményen Vannak olyanok akik helytelennek tartják ás azt mondják, hogy jelenleg még nincsenek meg a Tszaszorvezás feltételei,Tovább azt állítják, hogy a beszervezett parasztoknál az olső években nagyon nagy lesz a jövedelem csökkenést? Ez leginkább azok• nál a dolgozóknál tapasztalható, akik a környező falvakban laknak és' maguk is rendelkeznek bizonyos mennyiségű földdel,, Azonban a mozőgaz"daság átszervezéséről az üzem dolgozóinak döntő többségének helyes véleménye és állásfogalalása van, A csucsvczctőság nyújtson nagyobb segítséget az alapszervi vezetőségi tagoknak, rendszeresen tájékoztassa a legfontosabb kérdésekről^ ás adjon módszertani segítséget a f ladatok végrehajtásához. Ez aiinnál is inkább fontos, mert a vczTctőságválasztás során az alapszervekben a vezetőségi tgigok egy kivételével mind kicserélődtek, A fontiekből látható, hogy az elvi politikai kérdések megértése, magyarázása hiányosságként jelentkezik az üzem kommunistáinál iss de főleg a pártonkivüli aktivistáknál, A párt ás tömogszervezotek szervezeti mozgósítása több esetben nem elvi alapokon történik, több kommunista még ma sem áll ki egész mellel pártunk politikája magyarázása érdekében. Az elmélet lebecsülése megmutatkozik a pártoktav' tásban is, A pártoktatás szervezeti előkészítése jónak mondható, tartalmában azonban sok kívánnivalót hagy maga után,, Az oktatáson való mcgjolcnás nagymértékben visszaesés mutatkozik a deeombcr hónapban*. Addig amig az első foglalkozáson a megjelenés 95~98 % volt, addig a decemberi foglalkozások meg jelenése 65,7o %-os,. A szemináriumok színvonalára az a jellemző, hogy az olvtá^rsak többsége tartalékaiból ál, sokan nem o / , § C* — >_______________________________________________________________________________