Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.21.a/4)

1958-12-10

j— —} t ■' ,g J t-*4— Amik#Sí a pártvczetoság ^rro rád/dbont, a helyzetet kényessé tutié, hogy a pártvozctőségnck jogos ki'xVgáaai voltak KISS elvtárs maga­tartása ás személyzeti munkája ellen is, - tehát a hiba kijavítása kétszeresen nehézzé vált., Imi cl öh azonban olyan jelzések érkeztek, hogy Kiss elvtárs pártmegbi­­zatását a KISZ vezetőség körében a pártvezatőség elleni hangulat­­költésre is felhasználja, végkéy meg kellett szüntetni á KISZ vezetés módszerében káron gyakorlatát és pártozerübb alapokra kellett helyezni. Az ifjúság körében végzett munka fenti .hiányosságok ellenére maradan­dó eredményeket is hozott. /, KISZ betöltötte az idő al,j,tt a párt után­pótlás kádertartalék szerepét, és bár időrenőllcg szigorúan cl nem határolható, hogy mely szakaszra enik a tagjelöltek nevelése, tény az, hogy a KISZ fennállása óta hét tagjelöltet adott a Pártnak. A KISZ brigád működése alatt a fiatalokat két alkaommal mindig omlé­­>-\ kezotes kirándulásra vitte, - az olsot .19S7-.bon Sztálinvárosüa, mely­nek politikai céja az volt, hogy nem KISZ-os fiataloknak is egy hajó kirándulás alkalmával személyes tapasztalatokkal igazoljuk,:nemcsak hibái voltak az eltelt 13 esztendőnek. ' A fiatalok.között végzett munka módszerében a fent említett hibákon kívül akáciif..,cz Időszak alatt a IISZ helytelen gyakorlatából átörökölt hatástalan, 'sematikus forma Is. Ilyen volt az az úgynevezett.agitáclós brigádek szervezése, akik azonkívül, hogy tudták magukról, hogy agitá­­r ciós brigádek, lényegében semmi tartalommal töltábbék 00 feladatukat. • Maga a munkaverseny noly néhány műhelyben a KISZ brigádok közt folyt, 'ht zzájárult a munkaverssny polgár-jogának helyreállításához,' a fiata­lok kellő jutalomban is részesültek, do a versenyforrna elavult, tartal­matlan maradt, í, pártoktatásban nem külön KIDZ oktatás keretében tanultak, illetőleg tanult néhány párttag KISZ-es, - Oktatójuk állandóan változott, és ftz oktatás magában hordta az 1957>“1953• óv általánvs fogyatékosságait. e./ :A K3^3f közvetlen pártirányitásáhak időszaka, az ásni bevonulás okozta dczorganlzáláo, ■ __ , _________* A pífrtve^c15s ég Újjáalakulása sarán 175!»■ júniusában határozatot hoz­tunk két olyan roszocrt létesítéséin, melynek ,felaclata a KIS.K közvetlen , segitáse. A pártyuzetőségen belül a gyár igazgatója kapta a K3BZ felc­­. lősi reszortot, ügyanakkor egy függetlenített, /más partmunkától függet­lenített/ instruktort állítottunk a pártvez*.tőségbe, hkínek szintén feladata három alapszerv instruálasa mellett, a KISS közvetlen segítése. Úttól az időtől kezdve minden KISZ vezetőségi ülésen már a pártvezeté­sig egyik tagja pi:előfordult,, hogy kát tagja/ megjelent, ugyancsak a taggyűléseken is köz Vet leli segítséget nyújtott. A pártváüetőség a KISZ irányításában elkövetett mulasztásait saját magának kellett, többletmunkaként ‘gyors ütemben behozni. Slőazőr ezekről az úgynevezett tv. o teltei ókról számolunk be. : */.. 1 1 Cf ■■ ________________________________ j- lé -__________________ | w ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________-J

Next

/
Oldalképek
Tartalom