Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XVI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.21.a/3)
1986-09-15
6 Gond az is, hogy a különböző összehasonlításoknál mindig a "nyugathoz", a gazdagabb országokhoz hasonlítjuk magunkat és nem a lehetőségeinkhez. A politikai hangulat nem rossz, a közérzet azonban annál rosszabb. A beszélgetők elmondták, hogy az anyagtól majd olyan változást várnak, amely közérzetüket jelentősen megjavítja. Mi azonban csak politikai határozatokat tudunk hozni és ebből is olyanokat, amelyeket meg tudunk valósítani. Komoly gondok vannak a felnőttképzésben, akár szakmai, akár politikai területen, ebben előbbre kell lépnünk. Az anyag ismertetve lesz titkári értekezleten is. Darvas Dániel első titkár elvtárs összefoglalója:- elismerés az anyag készítőinek, igen színvonalas, jó munkát végeztek, amelyet a hozzászólók is megerősítettek,- a pártbizpttság fogadja el az előterjesztést azzal a módosítással, hogy a kerület valamennyi pártszervezete dolgozza fel, ismerje meg az anyagot és határozzák meg a helyi feladatokat /pl. iskolák mit tehetnek a munkássá válási folyamatban; a főmunkában végzett idő alatt is tudjanak az emberek annyit keresni, mint VGMK-ban, stb./- a feldolgozás során helyezzünk hangsúlyt a valóság és az érzet közötti különbségekre,- javasolja, hogy a jövő évi munkatervben dolgozzuk fel a lakásépítés problémáit, és az iskolai illetve napközi otthoni nevelőmunka tapasztalatait. A Pártbizottság az előterjesztést, a határozati javaslati módosítást elfogadta, az összefoglalóval egyetértett. $ □ u